“Mielőtt bekerültem a döntőbe, úgy gondoltam, hogy ha idén is bejutok, sokkal lazábban veszem majd az akadályokat, de nem így lett, sokkal jobban izgultam, mint tavaly. Amikor azonban elkezdtem a feladatokat, már tudtam valamennyire koncentrálni. A pályák izgalmasak voltak, mert ugyan tavaly többet kellett rutinozni, vagy utánfutót tolni, most viszont több volt a csúszós pálya és ez sokkal életszerűbb helyzeteket teremtett” – mondta versenyt követően a győztes.
A döntőben 11 ügyességi és vészhelyzet-elhárítási feladat várt a versenyzőkre. A sofőröknek olyan izgalmas kihívásokkal kellett szembesülniük, mint például a rántópadon nyergesvontatóval való áthaladás 45 kilométer/órás sebességgel. A feladat azért tette próbára versenyzőket, mert az akadályok kerülgetése közben a csúszós felület oldalirányban úgy rántja el a pótkocsit, hogy az tökéletesen szimulálja a jeges úton történő megcsúszást, vagy kifarolást.

Egy másik állomáson imitált közlekedési balesetnél tesztelték a versenyzők elsősegély-nyújtási tudását. Emellett külön kihívás volt a rakomány-ellenőrző feladat, melynek során a kamionosoknak összeállított rakományt kellett átvizsgálniuk. Munkájukat akkor végezték jól, ha megtalálták azokat az előre elrejtett rögzítési hibákat, melyek valós élethelyzetben veszélyeztethetik a jármű, vagy a rakomány biztonságát.