
Egy órával a verseny előtt Kiss Norbi még nyugodtan falatozik, vagyis falatozna, ha nem tolnám a gépet az arcába. Mindezt megértő mosollyal nyugtázza és üzeni a vezess.hu olvasóinak, hogy nagyon köszöni, hogy ilyen sokan szorítunk neki Magyarországról.
Semmi sem ronthatta el az örömünket, hiszen Kiss Norbi az időmérőn megszerezte a pole pozíciót, majd az első futamon sima rajt-cél győzelmet aratott. A második futamon a fordított rajtrács miatt kicsit nehezebb dolga volt, de azért így is sikerült maga mögé utasítania néhány többszörös Európa-bajnokot.
Bár a hazai közönség minden alkalommal üdvrivalgásban tört ki, valahányszor elhaladt a tribün előtt a Buggyra két cseh pilótája, Vršecký és Lacko, azért jó volt látni a maroknyi magyar szurkolótábort. Sajnos a második futamon Stephanie Halmot végül nem sikerült Kiss Norbinak megelőznie, de erre mondják azt, hogy nőt nem illik letaszítani a a dobogóról.

A második futamon öt kör után eldőlt a dobogó: elől a kétszeres Európa-bajnok cseh David Vršecký, mögötte a szintén cseh Adam Lacko, akit a mezőny egyetlen női pilótája, Stephanie Halm üldözött, de végül nem tudta megelőzni.

A második futamon Vršecký lepattintotta magáról Stephanie Halmot. A német versenyzőnő kivitte az oszlopot és kis híján a kavicságyban landolt. Ez nem éppen úriemberre valló viselkedés.

A hőség néha elviselhetetlen volt az aszfalton, nem csoda, ha a lányokon alig volt ruha az Autodrómon.

Az Autodróm szombati utolsó futamának élmezőnye: hátulról az első versenykamion Kiss Norbié, aki a nyolcadik helyről jött föl a negyedik helyre. Ha az előírt 11 helyett még lehetett volna plusz 1-2 kört autózni, akkor biztosan megelőzte volna a harmadik helyen célba ért női versenyzőt, Stephanie Halmot.

Az utolsó futam eredményhirdetésénél a Buggyra istálló hosztesz lányai is előkerültek. Nem hiába az öröm: sikerült két dobogós helyet vinni.
Vasárnap délelőtt egy időmérő edzést, délután pedig újabb két futamot rendeznek.
Shell Hungary Truck Fest – Kamion EB és Fesztivál
Szeptember 5-én és 6-án egész hétvégés kamionos fesztivál lesz a Hungaroringen. Az Európa-bajnok Kiss Norbi címvédőként indul az FIA Truck Race European Championship mezőnyében, ahol több mint 1000 lóerős kamionok vívnak csatát. Az eseményen két teljes értékű versenynapot rendeznek, szabadedzéssel, időmérővel és napi 2-2 futammal.
A pályán kívül is garantált a szórakozás, hiszen kitelepül a helyszínre a Csodák Palotája, a Lego city, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Tropicarium is, de kézműves foglalkozások is lesznek. Fellép az Alma együttes, illetve az esemény első napján, szombaton este Ákos ad koncertet, amely a hétvégi jeggyel rendelkezők számára ingyenes lesz.
A jegyek elővételben kedvezményes áron megvásárolhatók: a napi 4900 forinttól, a hétvégi 6900 forinttól, a családi jegy pedig 9900 forinttól. A 14 év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés. Jegyvásárlásért kattintson ide!




