Aztán idejöttek vele, hiszen jelen pillanatban nincs ilyen kategóriájú és felszereltségű típus a hazai gyártók palettáján. Az új OmniExpress 3.20-at elsősorban a skandináv, a balti, a közép-európai, és nem utolsó sorban a nyugat-európai piacra szánták. Az egyébként finn rokonainknál készülő intercity idén ősszel érkezett egy próbaútra hazánkba, majd a rövid itt tartózkodást követően egyenesen Prágába vezetett az útja. A tavaly áprilisban bemutatott OmniExpress 3.20 látszólag kevés dologban különbözik hasonló kaliberű társaitól. De azért különbözik. Persze az igazi, hamisítatlan skandináv innovatív gondolkodásmód azonban már a műszaki tartalomnál megmutatkozik.
A tesztjárműben egy DC9 24 típusú, 360 lóerős motor található, mely teljesíti az Euro 5-ös, illetve a még szigorúbb EEV kibocsátási normákat. A járművezető munkáját egy nyolcsebességes GR875R típusú sebességváltó-, továbbá egy Scania retarder is segíti. A motort úgy fejlesztették ki, hogy az alkalmas legyen biodízellel való üzemeltetésre, ami ismerve a svéd mentalitást egyáltalán nem meglepő. Az autóbuszba tankolható üzemanyag mennyigése nem haladhatja meg a 455 litert, ennyi ugyanis a tartály felvevőképessége. Az OmniExpress 3.20 előnyös 4,75 köbméteres csomagtartóval rendelkezik, mely természetesen a karosszéria alsó részében, a padlózat alatt kapott helyet. A jármű súlya a vízzel töltött műanyagpalackokkal együtt 17 000 kilogramm volt, ami megfelel egy, a kizárólag ülő utasokkal megtöltött OmniExpress 3.20 tömegének. A terhelés eloszlása alapján elmondható, hogy az első tengelyre hozzávetőlegesen 6 ezer kilogramm, a másodikra pedig 11 ezer kilogramm jutott.




A fel és leszállásra egy 980 mm és egy 1370 mm széles ajtó áll rendelkezésre. Az első ajtónál az alsó lépcső fűthető, ennek köszönhetően a téli időszakban elkerülhető a lépcsőkre felhordott latyak és hó felhalmozódása, mely rendkívül balesetveszélyes lehet. A második ajtónál forró levegőbefújás is rendelkezésre áll, mely ellensúlyozza az ajtónyitáskor – ugyancsak hidegebb időszakokban – keletkező átmeneti huzatot. A jobb szigetelés miatt az autóbuszba színezett, dupla üvegezésű ablakokat építettek be. A fűtésért illetve a légkondicionálásért pedig egy Spheros Thermo S típusú klímarendszer felel, mely az igényeknek megfelelően programozható.
A vezető munkahelye átgondolt és innovatív, ennek megfelelően rendelkezésre áll minden olyan technikai újítás, mely a vezetést biztonságosabbá, továbbá tervezhetőbbé teszi. A sofőr munkáját nagyban segíti a kormánykeréktől balra elhelyezkedő monitor, melyen a tolató-, továbbá az első és a második ajtó fölé elhelyezett kamerák képe látható. Szintén hozzájárul a vezető kényelméhez az a kilométerórától jobbra elhelyezett LCD-kijelző, melyen többek között az utastájékoztatási eszközöket kezelhetjük. Illetve ezen adott esetben a jármű tengelyterhelése is ellenőrizhetővé válik, de ugyancsak ezen a képernyőn férhetünk hozzá a Scania flotta menedzsment szolgáltatásaihoz. A vezető kényelmét szolgálja a külön állítható fűtés illetve légkondicionálás, melynek eredményeképpen a sofőr saját igényeihez szabhatja a klímát. A műszerfaltól balra a tervezők meghagyták a helyet egy pénztárgépnek is, melynek kábele a műanyag borítás alatt található. Svédországban erre a helyre eredetileg egy, az elektronikus jegyrendszerben használatos kártyaleolvasó kerül. A járművezető jó hangulatáért egy Bosch MP3 és CD lejátszó felel.
Az új Scania OmniExpress 3.20 a tesztút során remekül teljesített. A jármű jól birkózott meg az emelkedőkkel, még így is, gyakorlatilag utasokkal teli állapotban is dinamikusan, lendületvesztés nélkül kapaszkodott fel a meredeken emelkedő útszakaszokon. A városi közlekedésben jó manőverezhetőségről tett tanúbizonyságot, a klíma pedig folyamatos és kellemes hőérzetet teremtett az autóbusz belsejében. A 3.20 további erőssége a jó motorszigetelés, melynek eredményeképpen a hátsó traktusban helyet foglalók is kellemes utazási élményben részesülhetnek. Az utastér kialakításánál több olyan megoldás vehető észre, amely mellett nem szabad elmenni szó nélkül, ilyen a légkondicionáló, melynek beépítésénél ügyeltek arra, hogy ne az utasok feje fölé helyezzék el a befúvókat, hiszen így a huzat nem közvetlenül az utasok fejére megy, hanem lehetővé tesz egy kiegyensúlyozott légfrissítést. Szintén figyelemre méltó megoldás a kalaptartó egyik oldalán elhelyezett zárható rekesz, továbbá az első ajtónál található, a szélvédő alatt kialakított szintén zárható tároló hely. Az autóbuszhoz opcionálisan rendelhető egy lift is, mely a második ajtónál könnyítheti meg a kerekesszékesek feljutását, egyébként pedig rendelkezésre áll a térdeplő rendszer, mely megkönnyítheti a fel- és leszállást az utasok számára.
A szokásosnál gazdagabb felszereltségű tesztautóbusz ára 200 ezer euró, azaz megközelítőleg 54 millió forint. A Scania OmniExpress 3.20 barátságos és elegáns. Egy jó átmenet a turista és az intercity autóbuszok között, üzemeltető és utas szempontból egyaránt. Az extrák pedig egyenesen felejthetetlenné és élmény gazdaggá tehetik az utazásokat, akár idehaza, akár nemzetközi viszonylatban.





