Melbourne-ben a versenyzők megválasztották érdekvédelmi szervezetük új elnökét, Pedro de la Rosát.
Az új emberre azért volt szükség, mert a poszt korábbi birtokosa, Ralf Schumacher a tavalyi szezon végén távozott a Forma-1-ből. De la Rosa mellett Fernando Alonso és Mark Webber tartozik még a vezetőségbe. A McLaren 36 éves spanyol tesztpilótája elmondta, hogy fő célj a fiatalabb versenyzők bevonása lesz az elsősorban biztonsági kérdésekkel foglalkozó önkéntes szervezetbe.
“A fiúk támogattak, így örömmel fogadtam el a posztot. Szeretném, ha mindannyian tagjai lennénk a GPDA-nak, mert itt a biztonságról van szó, az pedig mindenkit érint” – mondta de la Rosa..
Mark Webber is megerősítette, hogy szeretné beléptetni az újonc Nelson Piquet-t és Timo Glockot is, és beszámolt róla, hogy Sebastien Bourdais máris tagja a GPDA-nak.





