A Forma-1-es Magyar Nagydíjon a Vezessnek is volt lehetősége, hogy bepillantson a Paddock Clubba, sőt, még egy kicsit az ottani vendégszeretetet is élvezze. Nem olcsó ide egy belépő, a háromnapos belépő 2,6 millió forintot kóstált, de a még menőbb jegy, a Legend 3 Days nyakbaakasztóját 3,75 millió forintért lehetett beszerezni.

Ehhez képest is van azonban még feljebb egyes pályákon. A Forma-1 először a Belga Nagydíjra, Spa-Francorchamps-ba vitte el újítását, a The Out Lap-et. A kifejezés magyarul kivezető kört jelent, azonban ez nemigen írja le, miről is szól ez a program. Aki ilyen jegyet vesz, az tulajdonképpen azt az alapszolgáltatást kapja, mint a Paddock Club-belépősök, és emellé jön be az új extra.

Ez tulajdonképpen annyi, hogy pénteken vagy szombaton este, miután véget ért az időmérő, a megfelelő jogosultsággal rendelkezők felszállnak egy üvegezett oldalú, belülről éttermet idéző pótkocsiba. Ezt egy kamion körbehúzza a pályán, így gyakorlatilag vacsora közben lehet mindenkinél közelebbről megnézni azokat a helyeket, melyek még szinte melegek az ott elhúzó versenygépek után.

A kajára nem lehet panasza senkinek, mert Michelin-csillagos fogásokat szolgálnak fel, de a társaság is minőségi, ugyanis ezekre a vacsorákra a vendégekkel tart egy hivatalos F1-nagykövet is – legtöbbjük korábbi pilóta. Neki az a feladata, hogy sztorizzon a pálya érdekes pontjain, kanyarjaiban, ahol a kamion meg is állhat.

A program nem minden versenyhelyszínen elérhető, a jelenlegi információk szerint csak a soron következő Holland és Olasz Nagydíjakon lehet a versenypályán vacsorázni. Ennek mondjuk megkérik az árát, helyszíntől függetlenül 6,3 millió forint fejenként egy ilyen estebédet is magába foglaló egész hétvégés belépő.