A múlt hétvégi Kínai Nagydíj meghozta az áttörést a mercedeses Kimi Antonelli számára, a 19 éves olasz – részben csapattársa, George Russell Q3-as műszaki hibájának köszönhetően – a szombati időmérőn megszerezte a sanghaji pole-t, majd vasárnap délután az elején lezajlott kis adok-kapokot követően gyakorlatilag végig vezetve elsőként is ért a célba Sanghajban.
A pilóta sikerét szinte mindenki üdvözölte, de csapatfőnöke, Toto Wolff aggodalmakat is megfogalmazott, szerinte hirtelen túl nagy felesleges felhajtással és elvárásokkal szembesülhet az ifjonc:
„Először is, láthatjuk, micsoda őrületet indít majd el ez, főleg Olaszországban” – kezdte az osztrák. „Máris látom magam előtt a szalagcímeket: Világbajnok, grande Kimi, meg a hasonlók. Ez pedig nagyon nem jó, mert ezután is jönnek még hibák tőle. Még nagyon fiatal, túl korai a világbajnokságot emlegetni. Jó az autónk, győzelemre alkalmas, ennyi” – folytatta.
Érdemes megjegyezni, hogy Antonelli “hájpolását” már a Mercedes vezető versenymérnöke, Pete Bonnington, becenevén Bono (nyitóképünkön a háttérben) is rögtön megkezdte:
Wolff kijelentette, hogy a csapat részéről egyelőre szabad a verseny, egyenlőek az esélyek, de két forduló után felesleges az egyéni bajnoki küzdelemmel foglalkozni:
„Majd meglátjuk, milyen sportpolitikai húzások jönnek a következő hetekben-hónapokban, de egyelőre valóban győzelmi esélyes autónk van. Mindketten ugyanolyan esélyekkel indulnak, de nem érdemes a bajnoki címről beszélni, mert úgy gondolom, ilyen fiatalon Kiminek elsősorban még érnie, fejlődnie kell. Ráadásul fantasztikus csapattársa van, aki már nyolc éve ül F1-es ülésben” – utalt a jóval tapasztaltabb Russell természetes előnyére.
A Kínai Nagydíj után a Melbourne-ben győztes, a kínai sprintet is megnyerő, a nagydíjon 2. Russell 51 pontjával vezeti a bajnokságot, a szezonnyitón 2., a sanghaji rövid futmon csak 5., vasárnap viszont didalmaskodó Antonell 47 egységgel a második.



