Habár a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesete után összerakták az autóját, így sem tartott sokáig Lewis Hamilton számára a Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzése. A hétszeres világbajnok ismételten búcsúzott már az első kör végén, és csak a 16. lett – ezzel egy fájdalmas rekordra is szert tett.
Miután az előző két helyszínen, Las Vegasban és Katarban sem sikerült jobban számára a kvalifikáció, zsinórban a harmadik Q1-es kiesését könyvelhette el, méghozzá első Ferrari-versenyzőként azóta, hogy 2006-ban bevezették a mostani, három felvonásos időmérős formátumot. (Tegyük hozzá, hogy a katari sprintidőmérő SQ1-es betlijével együtt valójában négy kiesésről beszélünk.)
Hamilton már az utolsó gyors köre után is lógatta az orrát, de később sem tudott visszafogottan nyilatkozni. „Sok mindent változtattunk az autón, így azt ma nagyszerűnek éreztem. Így most nincsenek szavak, amikkel le tudnám írni, mit érzek most belül” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Elviselhetetlen mennyiségű düh. Nem tudok róla sokat mondani.”
A 40 éves versenyző teljesítményét a csapattársa sem tünteti fel jobb fényben, mert bár neki is voltak megingásai, Charles Leclerc a Q3-ba is bejutott a másik Ferrarival, amivel végül az ötödik rajtkockát csípte el.
