Villanyfényes körülmények között, 25 Celsius-fokos levegő- és 29 fokos aszfalthőmérséklet mellett vághatott neki a 2025-ös szezon utolsó időmérő edzésének a Forma-1 mezőnye Abu-Dzabiban. A harmadik szabadedzés eredményeiből nem lehetett túl sok dolgot leszűrni annak tekintetében, milyen eredményre lehet számítani.
A Q1 kezdetén Lewis Hamilton fellélegezhetett: Ferrariját sikeresen összerakták azok után, hogy a hétszeres világbajnok a falba állt a gyakorláson.




Az első, 18 perces időmérős szakasz hét perc elteltével indult be igazán, ekkortájt születtek meg az első mérvadóbb idők a főszereplők részéről. Figyelnie kellett azonban mindenkinek, ugyanis többen is elhagyták a pályát, ezt pedig a köridő elvételével szankcionálták.
Az első körök után elképesztően szoros eredményeket láthattunk, az első három helyen például csak 8 ezredmásodperc választotta el George Russellt (Mercedes), az egész hétvégén brillírozó Oliver Bearmant (Haas) és Oscar Piastrit (McLaren). A Ferrari közben furcsa taktikát alkalmazott, mind Hamilton, mind Charles Leclerc elsőre közepes gumikon futottak mért kört.
Pár perccel a szakasz vége előtt alig bő 4 tizedmásodperc választotta el a kiesőzónát az első helytől, azaz minden hiba kritikus lehetett. A hajrában egész sokan és egész sokat javítottak, így mindenkinek iparkodnia kellett. Végül nem jutott tovább Hamilton, Alexander Albon (Williams), Nico Hülkenberg (Kick Sauber) és a két Alpine.
Lewis Hamilton (Kép: Andrej ISAKOVIC / AFP)
A Q2-t Verstappen egyedül kezdte meg használt gumikon, a többiek a megszokottabb menetrendet követve 2-3 perccel később gurultak pályára, mint a holland. A mclarenes listavezető, Lando Norris épp Verstappennel ellentétes példát követett és hosszan kivárt, mielőtt szintén használt gumikkal futott egy kört.
Max Verstappen (Kép: Mark Thompson/Getty Images)
Ebben a szakaszban is azok a körök számítottak, melyek az idő lejártakor, a valamivel hűvösebb és jobban tapadó pályán születtek. Verstappen a használt gumikon olyan erős kört futott, hogy nem érezte szükségét az ismétlésnek, a döntés pedig jónak bizonyult.
Nem jutott viszont tovább az év utolsó időmérőjén a visszaeső Bearman, a williamses Carlos Sainz, Liam Lawson (Racing Bulls), Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Lance Stroll. A szakasz végén a leggyorsabb Russell és az épphogy továbbjutó Cunoda Juki (Red Bull) között csupán 304 ezredmásodperc volt a különbség, és Bearman is csak 7, Sainz pedig 8 ezreddel maradt le a folytatásról.
Oliver Bearman (Kép: Clive Rose/Getty Images)
A Q3-as első körök után Verstappen nagy fölénnyel, bő 3 tizeddel vezetett Piastri és 4-gyel Norris előtt, de a McLaren párosa használt gumikon futott, ellenben a hollanddal. Leclerc volt a negyedik ekkora a Mercedesszel komolyan megcsúszó Russell előtt. Mögöttük Gabriel Bortoleto (Kick Sauber), Fernando Alonso (Aston Martin), Isack Hadjar (Racing Bulls) és Esteban Ocon (Haas) volt a többiek sorrendje. Cunoda Juki a másik Red Bull-lal a szakasz fele után még nem rendelkezett mért körrel, neki a feladata az volt, hogy szélárnyékot húzzon Verstappennek.
Az év utolsó időmérős nekifutására Russell megkérte a Mercedest, engedjék őt Verstappen mögé – a brit abban bízott, hogy a Red Bull hollandjának is jól felfogott érdeke, hogy szélárnyékot húzzon neki, hiszen szüksége van arra, hogy közé és a McLarenek közé mások is beférkőzzenek. Végül Verstappen tovább javított idején, mögötte pedig Norris bejött Piastri elé. Russell végül egy negyedik időt futott, megelőzve ezzel Leclerc-t. A top10 további sorrendje: Alonso, Bortoleto, Ocon, Hadjar, Cunoda.
A teljes eredménylista
A 2025-ös Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 14 órakor kezdődik.



