Lewis Hamilton még 2013-ban szerzett „legjobb barátot” az angol buldog Roscoe képében, a „málészájú”, kicsit csámpás, de nagyon hűséges eb az elmúlt bő évtizedben számtalan Forma-1-es versenyhétvégén is a helyszínen nyújtott érzelmi támogatást a hétszeres világbajnok versenyzőnek.

A 40 éves angol legnagyobb sikereit végigélő kutyus egészsége a közelmúltban került lejtőre, és Roscoe sajnos menthetetlennek bizonyult – Hamilton hétfőn a közösségi médiában tudatta, hogy barátja vasárnap késő este végleg az örök vadászmezőkre távozott.

„A létfenntartó gépeken töltött négy nap után, mialatt minden erejével küzdött, életem legnehezebb döntését meghozva el kellett köszönnöm Roscoe-tól. Az utolsó pillanatig nem adta fel. Hálával, megtiszteltetésként tekintek arra, hogy egy ilyen kedves lélekkel, igaz baráttal, egy angyallal oszthattam meg az életemet!” – írta a Ferrari-pilóta.

„Életem legjobb döntése volt Roscoe magam mellé vétele, örökké velem maradnak a közös emlékeink. Bár Cocót már korábban elveszítettem, ezelőtt sosem kellett nekem döntenem egy kutyus elaltatásáról, bár anyukám és barátaim már megéltek hasonlót. Bárki számára a szeretett kedvenc elvesztése lehet az egyik legfájdalmasabb élmény. Ez most nagyon nehéz volt, de életem legszebb napjai kötődnek hozzá, rettentően szeretett, ahogy én is viszontszerettem őt. Mindenkinek köszönöm a Roscoe felé érkezett támogatást, különleges volt ezt megélni. Szeptember 28-án este, a karjaimban hunyt el” – folytatta.

Ahogy Hamilton is említette bejegyzésében, jó néhány évig egy Coco nevű buldogja is volt, Roscoe társa azonban még rövidebb ideig élt, mindössze 6 évesen, 2020 nyarán múlt ki.

Fotók a páros F1-es életéből – kattints a képre, galéria nyílik!

8 fotó

Biztosat nem tudunk, de felmerül a kérdés, hogy az eleve sajnálatosan túltenyésztett fajtához tartozó kutyusok egészségének mennyire ártott, hogy a vegán F1-es pilóta négylábú barátait is ilyen – számukra természetellenes – étrendre igyekezett átállítani.