A 2026-os Forma-1-es szezonra való felkészülés fontos állomásainak tekinthetőek a Pirelli gumitesztjei is, hiszen ebből tanul a gumigyártón kívül a pilóta és a csapat is azt illetően, nagyjából mire számíthat majd az abroncsoktól. A Ferrari számára szeptember 26-a az utolsó olyan alkalom, amikor tesztelhetnek a jövő évre, a mugellói körözésre ennek megfelelően Charles Leclerc és Lewis Hamilton voltak hivatalosak.
Hamilton azonban nem megy el a Forma-1-es Toszkán Nagydíj helyszínére, helyette Csou Kuan-jü, a maranellóiak kínai tartalékja fog vezetni. A hétszeres világbajnok távolmaradásának oka kutyája, Roscoe rosszulléte. Az eb állapota a napokban olyan súlyos volt, hogy Hamilton Instagram-sztoriban kérte követőit, imádkozzanak az állatért.

Roscoe (Kép: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)
A Forma-1-es paddockban rendszeresen feltűnő Roscoe 2013 óta hű társa Hamiltonnak, azaz a kutya már nem fiatal. Hamilton távolmaradása egyébként nem okozott pilótaproblémákat a Ferrarinál, Csou egyébként is a helyszínen volt: a kínai csütörtökön a Ferrari 2023-as F1-es versenygépét vezette Arthur Leclerc társaságában.
