2016-ban, még Európai Nagydíjként került be a Forma-1 vérkeringésébe a bakui utcai versenypálya. Egy évvel később a fővárosi pályán zajló futamot már Azerbajdzsáni Nagydíjnak hívták, azóta pedig csak a 2020-as koronavírus-járvány miatt nem látogatott el a mezőny a Kaszpi-tenger partjára.

A futam jövőjével kapcsolatban nemigen merültek fel az elmúlt időszakban kétségek, a 2025-ös F1-es időmérő előtt pedig gyorsan-frissen be is jelentették, hogy a folytatás miatt sem kell aggódni:

a Forma-1 és a szervezők további négy évvel meghosszabbították a szerződést, így 2030-ig lesz futam Bakuban.

A pályán a több mint két kilométeres egyenesnek köszönhetően olyan végsebességeket érnek el a versenyzők, mint ezekkel az autókkal sehol máshol. Idén, 2025-ben is átlépték már edzéseken a 350 km/órát, de korábban Valtteri Bottas majdnem 370-ig jutott.

Az aszfaltcsík legsikeresebb pilótája Sergio Perez, egyedül ő tudott kétszer győzni Bakuban, míg a csapatok közül a Red Bull mondhatja magát a pálya királyának négy sikerrel.