Ha nincs Lance Stroll autótörése, repeshetne az örömtől az Aston Martin Forma-1-es csapata a Holland Nagydíj pénteki napja után. A zöld autók mindkét gyakorláson a leggyorsabbak voltak a McLarenek mögött, sőt, Fernando Alonso be is tudott férkőzni Lando Norris és Oscar Piastri közé a második edzésen.

Persze a szabadedzéseken látottak mindig csalókák, de ha az Aston Martinra jellemző idei trendet figyeljük, akkor joggal mondhatjuk az ő szempontjukból pozitívnak a látottakat: a csapat idén a legtöbbször gyengén kezdett, majd folyamatosan közeledett a többiekhez, felvéve a ritmust a hétvége érdemi része felé haladva.

Ezek után nem is csoda, hogy Alonso is pozitívan beszélt a lehetőségeikről. “Nem hiszem, hogy a McLarenekkel harcolhatunk. De a többi topcsapattal talán igen. Nem tűnik távolinak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull, próbálunk majd közéjük keveredni” – fogalmazott a kétszeres bajnok.

“Tudjuk, hogy ez még csak a szabadedzés volt, de jó látni, hogy a köridejeink a tabella elején vannak. Meglátjuk, mire leszünk képesek. Sajnos nagy dolgokért már nem harcolunk, így a fő fókusz a szezon hátralévő részére azon van, hogy megértsük, mit csinálunk a gyárban és a tanultakat alkalmazzuk a pályán.”

Alonsóék nagy fejlődést értek el az elmúlt időszakban – emlékezhetünk, hogy a spanyolnak az év elején még a pontszerzés is alig akart összejönni. “Úgy tűnik, az elmúlt hónapokban minden, amit pályára vittünk, a várakozásoknak megfelelően működik. Ez nagy magabiztosságot ad” – utalt a 2026-os autó fejlesztésére is a pilóta.