Lezajlott a harmadik szabadedzés a 2025-ös Forma-1-es Holland Nagydíjon. Zandvoortban a mclarenes Lando Norris háromból három szabadedzést megnyert, az utolsót jelentős előnnyel.
A szombati napra is jellemzőek voltak a pénteki változó körülmények. Reggel például vizes pályára érkezett a mezőny, de a szabadedzés száraz, napos időben, 19 Celsius-fokos levegő és 20 fokos aszfalthőmérséklet mellett vette kezdetét. Nagy sietséget azonban nem láthattunk, mert a pálya még félig nedves volt, amikor zöldre váltott a bokszutca végén a lámpa. Még az a Lance Stroll sem hajtott ki, aki pénteken csúnyán összetörte az Aston Martinját, és új túlélőcella köré kellett felépíteni versenygépét.
A síri csendet pár perc után egy átmeneti abroncsokon kiküldött Racing Bulls ugyan megtörte, de élettel igazán csak 10 perc után kezdett megtelni a pálya. Az edzés az eső miatt nagyrészt az aszfalt újragumizásáról és a tapadás újbóli megtalálásáról is szólt.
A helyzet azért borzalmasnak nem volt nevezhető, féltávnál az éppen élen álló Lando Norris (McLaren) legjobb ideje csak 3 tizedmásodpercre volt saját péntek délutáni legjobbjától. Újabb negyed óra múlva a brit már ott tartott, hogy legjobb idejével az abszolút pályarekordot fenyegette – a pénteki időből majdnem egy másodpercet faragva.
Norrisszal úgy-ahogy tartotta a lépést a csapattárs Oscar Piastri, a többiek azonban bottal üthették a nyomukat. A két McLaren között 242 ezredmásodperc volt a differencia, a harmadik helyen záró mercedeses George Russell viszont már közel 9 tizedet kapott. Lényegében külön mezőnyrészt alkottak az üldözők a brit vezetésével, akihez képest egy tizedmásodpercen belül végzett Carlos Sainz (Williams), Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) is.

George Russell
Javult tehát péntekhez képest a Ferrari, nagyot ugrott előre a Williams (Alexander Albon a hetedik lett), az Aston Martin tempója azonban kissé beesett: Stroll a 8., Fernando Alonso a 10. lett. Russelltől azonban így is csak három tizedmásodpercet kaptak.

A teljes eredménylista
Az edzés vége felé meleg pillanatokat élt meg egy gyors kör végén épp az említett Alonso és Russell. Az Aston Martin spanyolja, valamint a Mercedesszel lassan haladó brit nem értették meg egymást, nem sokon múlott egy komolyabb baleset.
Whoa, that was so close! 😨
— Formula 1 (@F1) August 30, 2025
Alonso and Russell almost come together 🎥#F1 #DutchGP pic.twitter.com/krqHfE2yn8
A holland időmérő szombaton 15 órakor kezdődik.

