Bár idén egyikük sincs a pályán, a hírekben mégis sokat szerepel a Red Bulltól 2024 végén menesztett Sergio Perez és a Saubertől távozott, a Mercedes tartalékosaként dolgozó Valtteri Bottas is.
A két veterán több pilótapiaci spekulációban is feltűnt. A mexikóit és a finnt is hírbe hozták az idény eleje óta tulajdonképpen egyautós csapatként működő Alpine-nal, ahol Pierre Gasly Mellett előbb Jack Doohan, majd Franco Colapinto sem mutatott sokat, bár úgy tudni, mindketten nemet mondtak a francia alakulatnak, hiszen a a 2026-ban 11., új csapatként belépő Cadillacnél is képben voltak.
Olyannyira, hogy az elmúlt napokban már kész tényként is kezeli az F1-es világ, hogy Bottas és Perez vezet majd náluk – logikus is, együttesen 17 szezon, több mint félezer futam, 16 futamgyőzelem és számtalan dobogó áll mögöttük, valamint mindketten rendelkeznek nagycsapatos tapasztalattal és know-how-val.
Hivatalos bejelentés ugyanakkor még mindig nincs, és előfordulhat, hogy meglepetést okoz majd a Cadillac, a projektben igazgatótanácsi tagként és tanácsadóként részt vevő versenyzőlegenda, az 1978-as Forma-1-es világbajnok Mario Andretti ugyanis friss megszólalásában hangsúlyozta, egyelőre senki semmit ne higgyen el, amit olvas.
„Csakis azt higgyék el, amit mi közlünk” – szögezte le az amerikai a német Bildnek, amikor a lap az elmúlt napok igazolási pletykáiról kérdezte.

