Silverstone klasszikus esőversenyt hozott, Spa-Francorchamps-ban viszont addig váratták a mezőnyt, míg szinte felszáradt az aszfalt. Úgy tűnik, hogy a Forma-1-es Brit és Belga Nagydíjak után a magyar hétvégén is kaphatnak égi áldást a nyakukba a pilóták, na meg a nézők, akik kilátogatnak a helyszínre.
Az esőkabátokat pénteken még otthon lehet hagyni: a szabadedzésekre kissé szeles időt és 28 Celsius-fokot mondanak a meteorológusok, minimális, 20 százalék alatti eséllyel az esőre.
Szombaton már nem árt, ha ott a cuccok között a kabát. Lehet, hogy nem fog kelleni, de az előrejelzés erre a napra folyamatosan változik, hol kisebb, hol nagyobb eséllyel mondanak erre a napra záporokat. Az országba ezen a napon ér be egy hullámzó hidegfront, ez kavarhat meg mindent.
Vasárnap épp ez a hidegfront fejtheti ki a hatását, több helyen lehet zápor, zivatar, így a Hungaroringen is. Az F1 előrejelzése 60 százalékos esélyt adott a csapadéknak.
Utoljára egyébként 2021-ben láthattunk esős Magyar Nagydíjat. Ez volt az a futam, amikor Lewis Hamilton egyedül állt fel a piros zászló után a rajtrácsra a Mercedesszel, a többiek a bokszba hajtottak slick gumikért. A versenyt végül Esteban Ocon nyerte.

