Frederic Vasseur a 2023-as szezonra vette át a Ferrari Forma-1-es csapatának irányítását, a francia szakember alatt 2024-ben hajszál híján – 2008 óta potenciálisan először – konstruktőri bajnok is lett a Scuderia.

Idén már messze nem megy olyan jól a Charles Leclerc mellett immár a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont a soraiban tudó olasz csapatnak, ’25-ben 13 futam után is győzelem nélkül áll az alakulat, Vasseurt pedig már késő tavasszal, kora nyáron kikezdték, arról lehetett hallani, hogy az ebben az évben lejáró szerződését nem hosszabbítják majd meg, gyakorlatilag elküldik.

Ugyan több F1-es munkatársa is kiállt Vasseur mellett, ugyanezt néhány héttel ezelőtt nem tette meg a Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna, ám úgy tűnik, azóta fordult a széljárás Maranellóban.

A Motorsport.com olasz kiadásának értesülése szerint Vasseur közel jár a hosszabbításhoz, és bár az aláírás még hiányzik, a csapat már megegyezett az 57 éves sportvezetővel, a bejelentés is csak idő kérdése.

A Ferrari az idény felezőpontján túl, a nyári szünet előtti utolsó forduló, a hétvégi Magyar Nagydíj 248 pontjával előtt távoli második a konstruktőri küzdelemben (McLaren: 516 pont, Mercedes: 220 pont), míg Leclerc 139 egységgel az 5., Hamilton 109 ponttal a 6. az egyéni bajnokságban.