Azóta, hogy Oliver Oakes személyes okokból váratlanul lelépett az Alpine-tól, az istálló csapatfőnök nélkül maradt. Flavio Briatore, az ideiglenes helyettes kapcsán felmerült, hogy akár magánál is tarthat minden irányítást, de az olasznak nem ez a terve, tényleg keresi az utódot, ő pedig megmaradna tanácsadóként.

“Tudok pár emberről, aki részese akar lenni ennek az új kalandnak az Alpine-nal. Gyorsan fogunk dönteni” – nyilatkozta nemrég az olasz. Nos, a The Race információi szerint meg is született már a döntés. Ezek alapján az Alpine következő csapatfőnöke Steve Nielsen lesz. A szakember neve talán nem mond sokat, de masszív önéletrajzzal rendelkezik: dolgozott a régi Lotusszal, de a Tyrrell, a Honda, az Arrows, a Caterham, a Toro Rosso, a McLaren és a Williams színeiben is szerzett tapasztalatokat. Nem mellékes, hogy dolgozott már Briatoréval, egészen sokat, hiszen a 2000-es években a Benetton, majd a Renault sportigazgatója volt.

Megvan az ember, ő lehet a következő F1-es csapatfőnök 1

Steve Nielsen (Kép: Qian Jun/MB Media/Getty Images)

Nielsen legutóbb az F1 menedzsmentjében töltött be szerepet, előtte pedig a Nemzetközi Automobil Szövetségnél volt sportigazgató. Sajtóinformációk szerint Nielsennek nemigen járt a fejében, hogy újra belemerüljön valamelyik csapat életébe, már családjával is Franciaországba költözött. Jött azonban Briatore, a régi ismerős, akit először így is lepattintott, de az olasz addig rágta a fülét, hogy most ott tartanak, ismét egy hajóban evezhetnek a felek.

Kérdéses leginkább csak az lehet, hogy mikortól térhet vissza Nielsen. A helyzet, miszerint nemrég a szakember még az F1-nek dolgozott, akár versenyelőnyhöz is juttathatja az Alpine-t a riválisokkal szemben bizonyos területeken. Emiatt várható, hogy a riválisok kötelező szabadságra küldenék a szakembert, hogy a lehető legkevesebb releváns tudással érkezzen meg a csapathoz a kinézett szakember. A The Race úgy tudja, mindezt az Alpine még a nyári szünetig tisztázná.