Az idei évben is változatlan nyomvonalon versenyez a Forma-1-es mezőny az Osztrák Nagydíjnak otthont adó Red Bull Ringen, ennek ellenére a tavalyihoz képest 8 méterrel hosszabb lett a pálya. Az eltérésre azon dokumentációnak köszönhetően derült fény, amit Rui Marqués, a bajnokság versenyigazgatója adott ki a versenyhétvége előtt.
A dokumentum tanúsága szerint az idén már 4,326 kilométer hosszú a spielbergi helyszín, míg tavaly még csak 4,318 kilométer volt. A különbséget azután mutatták ki, hogy a hét elején a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) részletesen újraszkennelte a pályát – írja a The Race. Maga a metódus érdemben nem változott: a mérésnél ugyanúgy az aszfaltcsík középvonala volt a mérvadó, csakúgy, mint eddig.
Más pályákon eddig nem mutattak ki hasonló eltéréseket. Ennek ellenére akad magyarázat arra, miért nyúlhatott meg 8 méterrel a Red Bull Ring: az egyik ilyen, hogy az utolsó mérés óta az esetleges természetes földmozgások hatással voltak a helyszín domborzatára, ezáltal új emelkedők jelenhettek meg. Ugyanígy az is elképzelhető, hogy a minimális különbséget az utóbbi évek pályamódosításai eredményezték, amiket a pályaelhagyások visszaszorítása érdekében hajtottak végre.
Ezzel együtt a hivatalos versenytáv is hosszabb lett 2025-re: a korábbi 306,452 kilométer helyett 307,02 kilométert fognak teljesíteni a versenyzők a 71 kör során.
