Cunoda Juki számára kiemelten fontos lett volna, hogy a 100. Forma-1-es versenyét jelentő Kanadai Nagydíjon jól szerepeljen, főleg, mert a japán Montrealra megkapta az összes frissítést az autóhoz, Red Bullja papíron Max Verstappenével egyenértékűen versenyképes lett.
A vasárnapi potenciális jó szereplés azonban már szombaton elúszott, Cunoda ugyanis tízhelyes büntetést kapott, amiért az utolsó szabadedzésen piros zászlós szakasz alatt előzött: Oscar Piastri megtört McLarenje mellett ment el, amikor az tilos lett volna. A Red Bull 171 km/órával repesztett el a 81-gyel haladó MCL39-es mellett. A versenyfelügyelők nem voltak elnézőek, Cunoda ugyanakkor nehezen nyelte le a büntetést:
„Nem igazán tudom, miért érdemeltem büntetést, nem tudom, mit vártak volna tőlem. Oscar autója rendesen megsérült, potyogtak róla a darabok. 80-nal ment a hátsó egyenesen, a pálya bal szélére húzódott, hogy ne akadályozzon másokat. Láttam, hogy a pálya szélén megy, és tudom, hogy piros zászlónál nem szabad előzni, de ha végigvártam volna, hogy eljusson a bokszba, akkor csak a törmelékre hajtást kockáztattam volna.”
„Alaposan körülnéztem, mögöttem sem volt senki, áthúzódtam a másik oldalra és észszerű sebességgel, a szokásos felének számító 170-nel előztem meg. Tízhelyes hátrasorolás szerintem nevetséges ezért. Úgy tűnik, az volt az elvárás, hogy maradjak Oscar mögött, ne előzzek. Én viszont csak nem akartam, hogy eltaláljon a törmelék. Nem értem ezt, sérült autó volt előttem, lassan haladt. Szerintem nem érdemeltem tízhelyes büntetést” – panaszolta.
Cunoda az időmérőn a 11. időt érte el, saját értékelése szerint „nem ment rosszul”, azért „nagyon frusztráló” számára, hogy legjobb esetben is csak a 20. rajtkockából indul majd a versenyen.
Elképzelhető az is, hogy a csapat inkább a bokszutcai rajtot választja majd számára, ahogy nemrég Imolában is tették.
„Nyilván nem jó ez így. Az elmúlt években nem volt szokásom a 20. helyről rajtolni, cseppet sem élvezem a helyzetet. De ez van, igyekeznem kell majd előrekapaszkodni” – mondta a japán.
Verstappen a montreali kvalifikáción a 2. helyet érte el, a holland a pole-os George Russell mellől vág neki a versenynek.



