Katasztrofálisan sikerült a Mercedes-újonc Andrea Kimi Antonellinek az imolai-monacói-spanyolországi tripla: hiába kezdte erősen a 2025-ös Forma-1-es idényt, az előző három hétvégéről üres kézzel távozott.

Ezzel a 18 esztendős olasz az egyéni bajnokság 7. helyén rekedt, és amellett, hogy leszakadt az élmenőktől, felzárkózott rá a williamses Alexander Albon is. Antonelli elismerte, hogy nehéz időszakon ment keresztül az elmúlt hetekben, így a szeretteihez fordult támogatásért.

„Apám egy hatalmas szikla” – nyilatkozta a RacingNews365.com-nak. „Ő mindig ott volt mellettem, és kiskorom óta, amióta gokartozom, mindent megtanított nekem. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy olyan ember legyen velem a pályán, mint ő, főleg az első F1-es szezonomban, mert ez egy teljesen új világ, ami roppant intenzív és nehéz is.”

F1: Cápák között érzi magát a Mercedes-ifjonc 1

Jól kezdte az évet Andrea Kimi Antonelli a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton utódjaként, azonban az előző három hétvégéről üres kézzel távozott. (Fotó: Kym Illman/Getty Images)

Nem titkolta azt sem, nehezen viselte, hogy Imolában és Spanyolországban technikai hiba, míg Monacóban az időmérő edzésen elszenvedett balesete miatt nullázott. „Három nagyon nehéz hétvége van mögöttem, és hogy őszinte legyek, ez mentálisan sem volt könnyű” – folytatta Antonelli.

„Olyan, mintha egy cápákkal teli vízben úsznék, ahol ha nem teljesítesz jól, megesznek a cápák. Nagyon fontos, hogy mindig jó formában legyél. Azt hiszem, a[z édesapám] jelenléte segít abban, hogy éles maradjak és tudjak koncentrálni. Bármit megbeszélünk egymással.”

„Együtt nézzük vissza a fedélzeti kamerás felvételeket és a korábbi versenyeket is. Megpróbáljuk elemezni a dolgokat annak érdekében, hogy teljesebb képet kapjunk, és hogy még jobban felkészüljünk a következő alkalomra, amikor pályára gördülök.”