A McLaren ausztrálja, Oscar Piastri nyerte a 2025-ös Forma-1-es Spanyol Nagydíjat csapattársa, Lando Norris és a ferraris Charles Leclerc előtt. Sima versenyen a dobogó Max Verstappené lett volna a Red Bull-lal, de ez nem volt egy sima verseny, különösen a vége nem.

A 66 körös futam rajtrácsára egy sérülés és egy büntetés miatt csak 18-an álltak fel. Meglepő módon ők egytől egyig lágy gumikon rajtoltak, egyedül a bokszból kezdő Cunoda Juki (Red Bull) választott közepes keverékű Pirelliket a rajthoz.

A rajt után hosszú vágta adott lehetőséget az első kanyarig a helycserékre. Oscar Piastri meg is őrizte a McLarennel az első helyet, mögé azonban feljött Max Verstappen (Red Bull), megelőzve Lando Norris McLarenjét. A rajt nagy nyertesei a Ferrarik voltak: Lewis Hamilton a 4., Charles Leclerc az 5. helyre lépett fel, a Mercedeseket vezető George Russell és Andrea Kimi Antonelli elé.

10 fotó

Verstappen addig ütötte a vasat – jelen esetben Piastrit az élen -, amíg “meleg” volt, de az ausztrál a negyedik kört már jelentősebb, DRS-nyitási távolságnál nagyobb előnnyel kezdte. A futam első meccsei a pontszerző zóna végén alakultak Pierre Gasly (Alpine), Isack Hadjar (Racing Bulls), Nico Hülkenberg (Kick Sauber) és Fernando Alonso (Aston Martin) részvételével a 8-11. helyen.

A Ferrarik is csatázni kezdtek egymással a 7. körben, Hamiltonék ezzel le is szakadtak a dobogósokról. Ugyanebben a körben Alexander Albon (Williams) volt az első, aki a bokszban járt – a thai pilóta új első szárnyat is kapott, a rajtnál komolyabbat kapott az autója.

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 6

Lewis Hamilton és Charles Leclerc (Kép: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Az első tervezett kerékcserékre a 9. körben került sor, ez pedig beindította a lavinát a középmezőnyben. Cunoda is ledobta a közepeseket, látszott, hogy ez sem az ő futama lesz. Ugyanekkor a Ferrari csapatutasítása is célba ért, Hamilton elengedte Leclerc-t, de hátrányuk már 6 másodperc feletti volt Norris-szal szemben. A brit inkább már a helyet kereste, hol mehet el Verstappen mellett, akit időközben utolért.

Norris végül a 13. kör elején ment el a gumijaival küszködő Verstappen mellett, így visszaállt a rajtsorrend. Hátránya 4,4 másodperc volt ekkor az élen álló Piastri mögött. Verstappen az előzés utáni körben ki is állt a bokszba friss lágy gumikért.

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 7

Lando Norris előzi Max Verstappent (Kép: Bradley Collyer/PA Images via Getty Images)

Időközben Alonso járt a kavicságyban egy elfékezés után, Carlos Sainzra pedig szintén rájárt a rúd, az ő Williamsén is első szárnyat kellett cserélni. Nem volt jó futama a hazai pilótáknak.

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 8

Fernando Alonso (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Verstappen cseréje korai volt az élmezőnyből, a többiek csak a 17. körtől kezdtek reagálni Hamilton vezetésével. A brit Ferrarijára közepes gumik kerültek, ahogy egy körrel később Leclerc autójára is. Verstappen az új gumikon a 20. körre már vissza is ért a harmadik helyre, de előtte még nem jártak a McLarenek a bokszban, és immár mögötte sem a Mercedesek. Russellen és Antonellin úgy ment át a holland, mint kés a vajon – ők sem húzták a 21-22. körnél tovább a csere idejét.

A McLarennél felmerült, hogy a simán két kiállásos futamot akár egyre redukálják, de végül Norris 22. körös közepesre váltása arra engedett következtetni, hogy ők sem kockáztatnak. A kiállásaik után Norrisnak és Piastrinak is adott volt a feladat: mindketten Verstappen mögé kerültek sárga oldalfalú Pirellijeiken, de jóval fiatalabb gumikkal.

A 25. körben Cunoda már másodjára járt a bokszban, de ennél izgalmasabb volt, hogy Liam Lawson (Racing Bulls) egy előzésnél legyalulta a Williams szárnyvéglapját. A felek közt volt konfliktus a futamon egy pályalevágással történő előzés miatt. Albonnak pár kör múlva véget is ért a versenye, a thai pilóta a bokszba hajtott – előtte viszont még letöltött egy tíz másodperces időbüntetést. Autójának egyébként látszólag nem volt komoly baja, vélhetően azonban az első szárnyak fogytak el a csapatnál.

Verstappen a 30. kör elején hatalmas fékezéssel vágódott a bokszba az élről, és közepes gumikat kapott. Visszaállt így a Piastri, Norris sorrend az élen, köztük továbbra is a 4,5 másodperc körüli különbséggel. Leclerc volt ekkor a harmadik, de várható volt, hogy a 12 körrel frissebb gumikon a holland hamar elkapja a 8 másodperccel előtte haladó Ferrarit. Ez a 36. körben meg is valósult.

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 9

Max Verstappen és Charles Leclerc (Kép: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

A holland tempója jónak tűnt, és a hátralévő stratégiát nézve volt is esélye arra, hogy beleszóljon a McLarenek meccsébe. Mindenkinek egy tervezett kiállása volt még féltáv után, de Verstappennél állandó gumielőny, így tempóelőny is volt. Szóltak is hát Norrisnak, hogy iparkodjon, és el is kezdte hátrányát jelentősen csökkenteni Piastri mögött. A különbség benézett 3 másodperc alá a 40. körre, és Verstappen is 8 másodpercen belül volt Piastrihoz képest.

A 41. körben a második cserehullámot Leclerc kezdte a Ferrarival, őt pedig Russell követte, aki a cseréje előtt megközelítette Hamiltont. Russell lágy gumikat kapott. A Mercedes lépésére Hamiltonnal nem reagált azonnal a Ferrari. Az élen közben a McLarenek rákapcsoltak, a 46. körre Piastri ismét közel 5 másodpercesre növelte előnyét Norris előtt, Verstappen előtt pedig 9-re.

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 10

George Russell (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Hamilton végül a 47. körben hajtott ki kereket cserélni. A jobb első gumi nehezen ment fel autójára, így nem volt kérdés, hogy Russell mögé érkezik. Nála voltak az öt körrel frissebb lágy gumik, de 13 másodpercet kellett volna ledolgoznia.

Az élmenők közül Verstappen tudta le legkorábban, a 48. körben az utolsó kerékcserét. Egy körrel később Norris, két körrel később Piastri is váltottak, mindannyian lágy gumikon fejezték be a versenyt. Verstappen egy másodpercen belülre került Norrishoz képest, de a különbséget hamar megnövelte a brit annyira, hogy a holland ne jelentsen közvetlen veszélyt. Piastri 3 másodpercet őrzött meg előnyéből.

15 körrel a leintés előtt Piastri, Norris, Verstappen, Leclerc, Russell, Hamilton, Antonelli, Hadjar, Hülkenberg, Gasly volt a pontszerzők sorrendje. Kérdés volt, lesz-e változás a dobogón, Russell és Hamilton között, valamint a pontszerző zóna legvégén. Norris és Verstappen csatájába erősen beleszóltak a lekörözöttek, akik egymással voltak elfoglalva, de kb. ugyanannyira akadályozták mindkét versenyzőt.

Az 55. kör komoly fordulatot hozott a futamba: Antonelli alatt adta meg magát a Mercedes, és jött a biztonsági autó. Sokan jártak a bokszban: Piastri és Norris új lágyakat, Verstappen új keményeket, Leclerc, Russell, Hamilton és Hadjar szintén új lágyakat kapott. A legjobb tízbe Lawson fért be még ekkor, használt lágyakon várhatta a restartot Hülkenberg és Gasly mögött.

A futam a 61. körben indult újra. Verstappen a kőkemény gumikon majdnem eldobta a Red Bullt a célegyenesre fordulva, így Leclerc simán átvette a harmadik helyet. A hollandnak innentől a negyedik helybe kellett kapaszkodnia, a két keverékkel lágyabb gumikon támadó Russellt próbálta feltartani.

Verstappen a restart után pipa volt: Leclerc-re is panaszkodott, majd mondták neki, hogy engedje el Russellt is, ugyanis a pályán kívül nyerhetett ellene pozíciót. Az első elengedési kísérletnél azonban nekiment a holland a Mercedesnek, csak másodjára történt meg a helycsere.

Időközben más változások is történtek: Hülkenberg jól mozgott, annyira, hogy feljött Hamilton elé a 6. helyre. Alonso is visszamászott a pontszerzők közé.

Mindebből a McLarenek nem sokat érzékeltek, Piastri nyugisan nyert Norris előtt. A dobogó Leclerc-rel lett teljes, őt Russell követte. Verstappen az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót, ám végül csak tizedikként értékelték a Russell-ütközés miatt, melyet tíz másodperccel “értékeltek” a stewardok. Hülkenberg lett így az ötödik, megelőzve Hamiltont, Hadjart, Gaslyt és Alonsót, aki idén először szerzett pontokat.

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 11

Oscar Piastri (Kép: Rudy Carezzevoli/Getty Images)

F1: Őrült spanyol sprintfutamot hozott a késői safety car 12

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása:

  1. Piastri – 186 p
  2. Norris – 176 p
  3. Verstappen – 137 p
  4. Russell – 111 p
  5. Leclerc – 94 p
  6. Hamilton – 71 p
  1. McLaren – 362 p
  2. Ferrari – 165 p
  3. Mercedes – 159 p
  4. Red Bull – 144 p
  5. Williams – 54 p
  6. Racing Bulls – 28 p

A 2025-ös Forma-1-es szezon két hét múlva Kanadában folytatódik.