Ahogyan az előző hétvégéken, úgy a Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésén sem tudott beleszólni az első rajtkockáért vívott küzdelembe Lando Norris. Miközben a világbajnoki pontversenyt 16 ponttal vezető csapattársa, Oscar Piastri legyőzte a címvédő Max Verstappent, a brit versenyzőt még a mercedeses George Russell is megverte, így csak a negyedik lett.

Csaknem három tizedmásodperccel maradt el az ausztrál pole-idejétől, ezek után rezignáltan nyilatkozott a 25 éves versenyző a Sky Sports F1-nek. „Valószínű, hogy egyszerűen nem voltam elég gyors” – fogalmazott a brit, aki az utolsó gyors körébe többször is belehibázott, így javítani sem tudott a Q3 végén.

F1: Norris is tudja, hogy gyenge volt, mint mindig 2

A Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj időmérője után nyíltan beszélt Norris arról, hogy az idén nem az egykörös teljesítmény az erőssége. (Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images)

„Az idén egyik Q3-as teljesítményem sem volt igazán erős eddig, most is ez a helyzet. Minden hétvégén ugyanaz a helyzet. Meg kell próbálnom pozíciókat javítani és felzárkózni. Nem lesz könnyű, mert ezen a pályán sem könnyű előzni, de ez van.”

„Ugyanaz a sztori” – ismételte. „Nem volt elég jó az időmérőn, de megpróbálok holnap összehozni egy szórakoztató futamot.”

És hogy mit nyilatkozott az első hármas az imolai időmérő után? A Vezess alábbi cikkéből kiderül: