Mindenképpen váratlan jelenség volt múlt héten, hogy a friss apuka, Max Verstappen az F1-es Miami és az Emilia-romagnai Nagydíjak közötti szünetet azzal töltötte, hogy a Nürburgringre utazott, és egy GT3-as Ferrarival körözött a Nordschleifén. A négyszeres világbajnok tettében azonban a legfurcsább mégiscsak az volt, hogy álnéven ült a volán mögé.

Az autóján szereplő Franz Hermann név azonban nem jelentett kitartó inkognitót, ugyanis ezt leszámítva minden arról árulkodott, hogy a nyilvános tesztre az F1-es címvédő látogatott el.

A történtek hátterébe Verstappen Imolában engedett részletes betekintést. „Kértek tőlem egy álnevet, amire azt mondtam, legyen olyan németes, amennyire csak lehet” ‒ mondta a holland. „Így nem voltam rajta a rajtlistán. Másképp az emberek már 8-kor felkeltek volna, tudván, hogy a nevem ott szerepel. Tudtam, hogy ha már ott leszek, tudni fognak róla, ez normális. Így legalább 8-9 óráig egészen nyugis volt a helyzet” ‒ tekintett vissza.

Verstappen egybehangzó hírek szerint megdöntötte a GT3-as kategória körrekordját egy forgalmas, más tesztelőkkel is tarkított pályán, ráadásul úgy, hogy Ferrarija meg volt tankolva, és nem is rakta le a nürburgringi „jogsit”, mely egyébként más pilóták számára feltétel, ha ilyen kategóriájú autóval szerepelnek a Zöld Pokolban. „Az voltam [gyorsabb ‒ a szerk.], de nem azért voltam ott, hogy megmutassam, hogy meg tudok dönteni bármilyen rekordot. Jól akartam érezni magam, együtt tanulva a pályát a csapattal” ‒ utalt saját GT3-as autókat versenyeztető istállójára.

A holland elmondta, a jövőben szeretne részt venni a pálya 24 órás versenyén, ahol a csúcskategóriában épp olyan versenygépek szerepelnek, mint amilyennel ő is hajtott. „Ezért csinálom ezeket, hogy felkészüljek kicsit, némi tapasztalatot gyűjtsek. Így erre nem lesz szükségem a jövőben. Ez a szenvedélyem, és végső soron a saját szabadidőm.”