Talán az F1-et jobban ismerőknek is feladja a leckét, ha meghallják Fabrizio Borra nevét. Az olasz szakemberről sajnos csak múlt időben beszélhetünk már: ő volt Fernando Alonso fizioterapeutája teljes Forma-1-es karrierje során, de a cég, amelynek dolgozott, a Physiology Centre készítette fel Michael Schumachert, a MotoGP-s Andrea Doviziosót, napjainkban pedig az egyik legjobb kerékpárossal, Tadej Pogačarral foglalkoznak.
Borra 64 évesen hunyt el egy betegséget követően, Alonso pedig olasz nyelven írt bejegyzésben emlékezett meg róla a közösségi felületeken. „Hiányzol Fabri, minden egyes nap. Köszönöm, hogy annyi mindent megtanítottál nekem, és jobb emberré, sportolóvá tettél. A legnagyobb szerencse, amiben részem lehetett, hogy teljes karrierem veled tölthettem. Nyugodj békében, testvérem!”
Borra egyik emlékezetes F1-jelenete éppen Magyarországhoz köthető: 2007-ben a Magyar Nagydíj időmérőjén, a McLaren-botránynál ő volt Alonso táblatartója, aki segített a spanyol pilótának leckéztetni Lewis Hamiltont a bokszban, és akin emiatt Ron Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke kitöltötte dühét.

Fabrizio Borra (Kép: Mark Thompson/Getty Images)