Utolérte a Red Bullt a ráérősség: míg a rivális csapatok az elmúlt években modernizálták szélcsatornáikat, vagy épp teljesen újat építettek, mint az Aston Martin, az energiaital-gyártó a pályán issza a levét annak, hogy későn kezdtek neki a Milton Keynes-i létesítményük felújításának.
A munka ugyan folyik, de Max Verstappenék autója egyre kevésbé versenyképes, a főnök, Christian Horner mostanra elismerte, hogy a szélcsatornából kapott, a valóságban hamisnak bizonyuló adatok miatt mára gyakorlatilag csak a pályán, élesben begyűjtött adatokkal dolgozva tudják fejleszteni az autót.
„A beállításokkal lehet egy kicsit segíteni, ahogy Szuzukában sikerült is, de Bahrein komoly gondokra mutatott rá, amelyeket minél hamarabb orvosolnunk kellene. Úgy gondolom, tisztában vagyunk a problémákkal, de a megoldások bevezetése időbe telik. Tudjuk, mik lennének azok, de pillanatnyilag nincs összhangban az, amit az eszközeinken, illetve a pályán látunk” – idézte a főnököt a Motorsport.com a Verstappennek küzdelmes 6. helyet érő Bahreini Nagydíj után.
„A műszaki stábunk az elmúlt években lenyűgöző autókkal állt elő, meggyőződésem, hogy képesek leszünk kezelni a gondokat. De amikor az eszköz szó szerint nem azt mutatja, mint amivel a pályán szembesülünk, az olyan, mint ha két különböző karóráról próbálnánk leolvasni az időt.”
„Elsősorban a szélcsatorna vitt olyan irányba minket, amit a pálya nem igazol vissza, és ilyenkor katyvasz lesz az egész, mostanra már a pályán gyűjtött adatok vezetik a fejlesztéseket.”
„A fő feladat az, hogy a kanyarcsúcspontokra megfelelő tapadást, magabiztosságot adhassunk Maxnak, hogy megfelelő tempót vihessen tovább a kanyarkijáratra, ez alapvetően aerodinamikai probléma. Ám a szabályrendszer utolsó évében már csak nagyon apró javulásokat lehet elérni, és most már előjönnek a szélcsatornánk hiányosságai.”
A létesítmény elavultsága dupla gond a Red Bull számára, hiszen az idei modell mellett már gőzerővel kellene dolgozni az új, 2026-os szabályoknak megfelelő autó fejlesztésén is…
„2027-re munkába áll az új szélcsatornánk, de addig még körülbelül 18 hónap van. Az új építése jobban is halad a tervezettnél, de így is csak 2027-től tudjuk majd használni” – ismerte el Horner.


