Nemegyszer láttuk már, hogy egy-egy baleset után a versenyző komolyan sérült, nem is teljesen járóképes autóval is igyekszik visszaevickélni a bokszutcába – ennek lehet műszaki, logisztikai, de taktikai oka is.

Utóbbira volt példa a tavalyi Kanadai Nagydíj, amikor az autóját rendesen megtörő Sergio Perezt az RB20-as „hazahozására” utasították, hogy egy esetleges biztonsági autós szakasz ne zavarjon be az élen álló csapattárs, Max Verstappen futamába. A „beáldozott” mexikói a húzásért háromhelyes rajtbüntetést is kapott utólag. (Nyitóképünk Imolában készült, ott Perez már nem tért vissza a pályára.)

Belátható persze, hogy a lassú, törmeléket, alkatrészeket szóró F1-es veszélyt jelent a versenypályán, ezért 2025-re új szabályt hoztak az ilyen esetekre.

A sportszabályzat 26.10-es pontja kimondja, hogy a nyilvánvaló, strukturális sérülést szenvedett, a versenyzőre vagy a riválisokra veszélyes autóval a lehető leghamarabb el kell hagyni a pályát, sőt, a versenyigazgató saját belátása szerint adhat (küldhet a csapaton keresztül) utasítást az érintett pilótának arra, hogy az első biztonságos ponton húzódjon a pálya szélére.

A fentihez nem kapcsolódó, de szintén új előírás 2025-re, hogy a futamot a bokszutcából kezdő versenyzőknek is részt kell venniük a rajtot megelőző formációs körön.

Az új szabály szerint miután a rajtrácsra felsorakozott mezőny elindult (a pole-pozícióig bokszutcai tempóban), a bokszutcai lámpa szabadra vált, és az ott várakozó autóknak, a korábban meghatározott rajtsorrendjükben szintén ki kell hajtaniuk a pályára a többiek mögött. Amikor a kör végén a rajtrácsról indulók elhaladtak a bokszutcabejárat mellett, az ottani lámpa pirosról zöldre vált, és a bokszutcai indulók (a megfelelő sebességkorlátozást betartva) elgurulhatnak a kijáratig.