Néhány nappal ezelőtt a Vezess is beszámolt arról az F1 Bizottság által elfogadott javaslatról, mellyel azt céloznák, hogy izgalmasabbak legyenek a Forma-1-es Monacói Nagydíjak. Tény ugyanis, hogy a hercegség versenyein nem rágja le az ember izgalmában a körmét, a taktika pedig nem keveri meg a kártyákat, lévén, mivel mindenki az egy kiállásra törekedik.
Ezen terveztek változtatni. A Motorsport Világtanács (WMSC) legutóbbi egyeztetése után pedig már azt mondhatjuk, hogy ezen fognak is változtatni. Jön ugyanis a két kötelező monacói kerékcsere.
Mint az FIA írja, az új szabály szerint a versenyzőknek a városi pályán kétszer kell majd kiállniuk, száraz és esős időben egyaránt. A három etapban legalább két különböző gumikeveréket kell használniuk, utóbbi természetesen esős időben nem kötelező.
A Forma-1-ben egyébként nem mondható újdonságnak a bizonyos futamra, futamokra szóló külön szabály bevezetése, gondoljunk csak a sprintekre. A Monacói Nagydíj korábban is élvezett már kivételes státuszt, hiszen tradicionálisan sokáig nem pénteken, hanem csütörtökön rendezték ott a szabadedzéseket.
