Nemrégiben a Vezessen is megírtuk, hogy Lewis Hamilton távozásával a Mercedes-csapat is elbúcsúztatta az annak idején az angol pilóta által hozzájuk csábított ruházati partnert, hogy 2025-től már a német Adidas termékeiben folytassák. Ma be is mutatták az új kollekciót.

Számos különböző darab tartozik ebbe: a versenyzői overalloktól a csapatpólókon keresztül a cipőkig a pályán vagy gyárban dolgozóknak és az elkötelezett szurkolóknak is jut valami.

Az új, mercis Adidas-kollekció ékköve természetesen a versenyoverall, George Russell, az újonc Andrea Kimi Antonelli és a tűzvonalban dolgozó csapattagok is a karakteres három csíkkal ellátott tűzálló, megfelelő helyeken megerősített, hevederrel, övvel szabott, szuperkönnyű kezeslábast viselik majd. Ez nem kerül kereskedelmi forgalomba.

5 fotó

A szerelőknek is megfelelően szabott, az adott helyeken légáteresztő felsőket készített az Adidas, de a mérnökök is megkapják a maguk szintén sportos és high-tech, de elegánsabb fehér ingjeit.

A szurkolóknak minden jut: kapucnis pulcsi, különböző pólók és sapkák – mind-mind sportos, egyben street-weares stílussal és újrahasznosított anyagokkal. A rajongói ruhadarabok kínálata az év során folyamatosan bővül majd.

A hivatalos nevén adidas x Mercedes-AMG PETRONAS F1 kollekció a csapat, valamint az Adidas webshopjaiban, illetve válogatott fizikai márkakereskedésekben érhető el.