21 pont – ennyivel vezet a McLaren a Ferrari előtt a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj előtt. Rég volt már ilyen szoros a finálé előtt a konstruktőri bajnokság, bár elnézve a hétvége eseményeit, minden jel arra mutat, hogy vasárnap este a wokingi csapat ünnepelhet. Addig azonban, amíg van matematikai esélye az ellenfélnek, addig ők sem veszik biztosra a győzelmet.
A McLarennek egyszerű dolga van abból a szempontból, hogy csak az előnyt kell őrizgetni. Ez a pontkülönbség lehetővé teszi adott esetben akár mindkét Ferrari elengedését is, bár biztosan nem erre bazíroznak az első sorból rajtolva – pláne úgy, hogy Charles Leclerc csak a mezőny végéről indul.
Összesen 44 pont gyűjthető be Abu-Dzabiban, azaz a McLaren – függetlenül a Ferrari eredményétől – be tudja biztosítani a bajnoki címét, ha 24 pontot szereznek. Ez lehetséges többek között akkor, ha
- a 3. és az 5. helyen
- a 2. és a 7. helyen
- az egyik autó az első helyen
érnek célba. Természetesen a fentieknél jobb eredménypárosoknál is érvényesül a biztos vb-címet érő feltétel.
Ebből már látszik, hogy a Ferrari számára önmagában nem elég, ha valamilyen csoda folytán mindkét autóval megverik a McLarent, sőt, a kettős győzelem és a leggyorsabb kör is kevés, ha a két McLaren követi őket a kockás zászlónál. Náluk csak akkor érdemes elkezdeni a bajnoki számolgatást, ha legalább 22 pontot szereznek. Ehhez az kell, hogy
- a 4. és az 5. helyre
- a 3. és a 6. helyre
- a 2. és a 8. helyre
- az első helyre
felkapaszkodjanak a vörös autók. Fontos még egyszer megjegyezni, ezek az eredmények csak akkor jók a Ferrarinak, ha a McLaren nem szerez egyetlen pontot sem.
