A Forma-1-es Belga Nagydíjon ülésezni fog az F1 Bizottság, ahol egy, a sportágban már régen látott dolgot vitathatnak meg a Nemzetközi Automobil Szövetség, a Forma-1, illetve a csapatok, valamint a motorszállítók képviselői. Az Autosport bennfentes információi szerint napirendre kerülhet, hogy az egyes motorbeszállítók termékeinek teljesítményét kiegyenlítsék, magyarán nem lesz jelentős különbség a jelenlegi négy gyártó motorjai között.
Mindez azok után merült fel, hogy az FIA elemezte a motorok teljesítményét, és úgy látták, hogy a jelenleg csak az Alpine által használt Renault-motorok a többiekkel szemben 20-33 lóerős lemaradásban vannak. A kezdeményezést a forrás szerint támogatják a franciák is, különös tekintettel arra, hogy az egyre szorosabbá váló mezőnyben ilyen relatíve kicsinek mondható különbség is jelentős lemaradást eredményezhet.
Az erőforrások kiegyensúlyozása mellett szól az is, hogy tavaly óta befagyasztották a teljesítmény javítására irányuló erőforrás-fejlesztéseket, a beszállítók csak a megbízhatóságot, a biztonságot vagy a költségek csökkentését elősegítő újdonságokkal rukkolhatnak elő.
Korábban egyébként már láthattunk hasonlót a Forma-1-ben: még 2007-ben, a V8-as motorok korszakában egyenlítették ki a teljesítményeket annak érdekében, hogy a kisebb csapatok (pl. azok, akik Cosworth-erőforrásokkal mentek) is nagyobb eséllyel szállhassanak versenybe és érjék utol a legjobbakat.
