F1: Verstappen utolsó körös előzéssel világbajnok

Sporttörténelem íródott a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíjon: Lewis Hamilton egy győzelemmel majdnem megszerezte pályafutása nyolcadik világbajnoki címét. A Red Bull mindent megtett, de a Mercedes gyorsabb volt. Ám jött az utolsó kör...

F1: Verstappen utolsó körös előzéssel világbajnok

Max Verstappen az utolsó körben előzte meg a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíjat végig vezető Lewis Hamiltont, így kiénekelte a sajtot a Mercedes versenyzőjének szájából a Red Bull hollandja. Mindezt úgy, hogy a Mercedes a komplett futamon gyorsabb volt a riválisnál, második helye azonban nem volt elegendő. Az év utolsó dobogójára a ferraris Carlos Sainz is felállhatott.

A győzelemmel Verstappen világbajnok lett, a konstruktőrök között azonban a Mercedesé lett az első hely azok után, hogy Perez be sem fejezte a futamot, az utolsó körökben kiállt a harmadik helyről.

Ezzel együtt Perez sokat tett Verstappen győzelméért: az első kiállások után feltartotta a rajtnál élre álló Hamiltont, és 7 másodperccel lassította vissza a hétszeres bajnokot, így a holland végül utolérte a britet. Hamilton azonban újult erővel meglépett a hollandtól.

Utolsó versenyét fel kellett adnia Kimi Räikkönennek az Alfa Romeóval, és George Russell sem fejezte be williamses búcsúversenyét. Antonio Giovinazzi váltóhiba miatt parkolt le a pálya szélén az Alfa Romeóval: az emiatt beküldött virtuális biztonsági autó új lehetőséget adott Verstappennek, aki friss gumikra váltott.

Ezzel megpróbált közel kerülni a brithez, de nem sikerült, Hamiltonnál voltak még tartalékok. Ám ekkor Nicholas Latifi ütközése a Williamsszel előcsalta a biztonsági autót, Verstappen lágy gumikra váltott és a különbségek nullázódtak.

A safety car végül egy körrel a leintés előtt ment ki Hamiltonék elől, Verstappen pedig nem habozott, és az első szektor végén bevágódott a brit mellé. A hátsó egyenesben a Mercedes gyorsabb volt a Red Bullnál, de a friss világbajnok kivédte a támadást, az élen maradt, és győzött.

F1: Verstappen utolsó körös előzéssel világbajnok 1

A futam végeredménye

Az egyéni bajnokság végeredménye:

1 Max Verstappen  Red Bull Racing Honda 395,5
2 Lewis Hamilton  Mercedes 387,5
3 Valtteri Bottas  Mercedes 226
4 Sergio Perez  Red Bull Racing Honda 190
5 Carlos Sainz  Ferrari 164,5
6 Lando Norris  McLaren Mercedes 160
7 Charles Leclerc  Ferrari 159
8 Daniel Ricciardo  McLaren Mercedes 115
9 Pierre Gasly  AlphaTauri Honda 110
10 Fernando Alonso  Alpine Renault 81
11 Esteban Ocon  Alpine Renault 74
12 Sebastian Vettel  Aston Martin Mercedes 43
13 Lance Stroll  Aston Martin Mercedes 34
14 Cunoda Juki AlphaTauri Honda 32
15 George Russell  Williams Mercedes 16
16 Kimi Räikkönen  Alfa Romeo Racing Ferrari 10
17 Nicholas Latifi  Williams Mercedes 7
18 Antonio Giovinazzi  Alfa Romeo Racing Ferrari 3
19 Mick Schumacher  Haas Ferrari 0
20 Robert Kubica  Alfa Romeo Racing Ferrari 0
21 Nyikita Mazepin  Haas Ferrari 0

A konstruktőri bajnokság eredménye:

1 Mercedes 613,5
2 Red Bull Racing Honda 585,5
3 Ferrari 323,5
4 McLaren Mercedes 275
5 Alpine Renault 155
6 AlphaTauri Honda 142
7 Aston Martin Mercedes 77
8 Williams Mercedes 23
9 Alfa Romeo Racing Ferrari 13
10 Haas Ferrari 0

A futam részletes összefoglalója az alábbiakban olvasható.

Napnyugtakor, 25 fokos levegő- és 30 fokos aszfalthőmérséklet mellett sorakoztak fel az autók a rajtrácsra a 2021-es szezon utolsó Forma-1-es futamára, az Abu-dzabi Nagydíjra.

Az első helyről Max Verstappen kezdhette a futamot a Red Bull-lal Lewis Hamilton Mercedese elől. Mögéjük meglepetésre Lando Norris keveredett oda a McLarennel, megelőzve Sergio Perez Red Bullját. Valtteri Bottas csak hatodik lett utolsó mercis időmérőjén, őt a Ferrari versenyzői, Carlos Sainz és Charles Leclerc vették körbe. A legjobb tízbe befért még Cunoda Juki (AlphaTauri), Esteban Ocon (Alpine) és Daniel Ricciardo (McLaren).

F1: Verstappen utolsó körös előzéssel világbajnok 3

Kimi Räikkönen pályafutása utolsó futamát a 18. helyről kezdhette a 19 fős mezőnyben. A hiányzó ember a Haas orosz versenyzője, Nyikita Mazepin volt, aki koronavírusos lett.

A mezőny abszolút vegyesen osztozott a lágy és a közepes rajtgumikon. A legjobb tízből csak a két Mercedes és Cunoda kezdett közepeseken, Verstappen a többiekkel együtt lágyakon rajtolt. Fernando Alonso (Alpine) és Pierre Gasly (AlphaTauri) a keményeket választották az induláshoz.

A Pirelli szerint a leggyorsabb stratégia száraz időben az egy kiállásos taktika lehetett volna, közepes-kemény elosztásban, bokszkiállással a 19-26. körök között. Hasonlóan gyorsnak gondolták a lágy-kemény változatot, cserével a 13-20. kör környékén az 58 körös nagydíjon, míg a két kiállásos stratégiákat egyértelműen lassabbnak gondolták.

vége 0 új esemény

2021 Forma-1 Abu-dzabi Nagydíj

14:05

Rajt/1. kör

Hamilton lerajtolta Verstappent, Perez pedig elment a hibázó Norris mellett. Hamilton mellé Verstappen aztán beszúrt, a britnek a sikán átvágásával kellett elkerülnie az ütközést.

14:06

2. kör

Hamilton 1,2 másodperccel ellépett Verstappentől, akit közelről követett Perez. Sainz volt a negyedik Norris és Leclerc előtt, Bottas visszaesett a nyolcadik helyre, miután Cunoda is elment mellette.

14:08

3. kör

Nem vizsgálták a stewardok Hamiltonék esetét, érkezett az üzenet a versenyirányítástól.

Leclerc csatázott az ötödik helyért Norrisszal, de a McLaren pilótája marad elől.

14:10

5. kör

Hamilton előnye 2 másodperc volt Verstappen előtt. A holland nem volt könnyű helyzetben, a brit a tartósabb gumikon autózott előtte.

14:12

6. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Norris, Leclerc, Cunoda, Bottas, Ocon, Ricciardo.

14:14

8. kör

Hamilton és Verstappen között stabilizálódott a bő két másodperces különbség, Perez hátránya a csapattárs mögött további 3 másodperc volt.

14:17

9. kör

Kissé megmerevedtek a frontvonalak a komplett mezőnyben. Verstappen lemaradása 2,5 másodperc fölé nőtt, miközben a hátsó gumik helyzetére kezdett panaszkodni.

14:18

10. kör

Utolsó futamán Räikkönen 10 kör után a 16. helyen haladt. Előtte és mögötte is 3-4 másodperccel volt valaki, azaz szinte zavartalanul körözött.

14:20

12. kör

Hamilton előnye már 4,5 másodperc volt Verstappen előtt, a holland a legutóbbi körben egy másodperccel volt lassabb a britnél.

14:22

13. kör

Schumacher már a 11. körben lecserélte a lágy gumijait, elsőként a mezőnyből, és érződött, hogy hamarosan Verstappen is meglépheti ezt. A kérdés az volt, hogy egy esetleges kerékcsere után hova jöhetett volna vissza a pályára a holland.

14:24

14. kör

Meghúzta a várhatót a Red Bull: Verstappen kemény gumikat kapott. A holland az éppen hibázó Leclerc elé tért vissza, aki később a hátsó egyenesben visszaelőzte Cunodát hibája után.

14:26

15. kör

Hamilton is reagált Verstappenre, kemény gumikat kapott a Mercedestől, így Perez állt az élre. A terv vélhetően az lehetett, hogy feltartsa Hamiltont, ahogy csak tudja.

14:27

16. kör

A többiek is elkezdték a kerékcseréket: Leclerc és Ocon is a bokszban járt. Verstappen utolérte Sainz Ferrariját, de még nem előzte meg őt a holland.

14:29

17. kör

Verstappen komoly hibát vétett Sainz mögött az előző körben, így ebben a fordulóban sem tudott a spanyol mellett elmenni.

14:30

18. kör

Verstappennek végre összejött az előzés Sainz ellen, de a lemaradása nyolc másodperc fölé nőtt Hamiltonnal szemben.

14:31

19. kör

A verseny harmadánál Perez még vezetett, de súlyosan közelített rá Hamilton a friss abroncsokon. Verstappen igen messziről követte őt – kezdett elúszni a hollandnak a világbajnoki cím.

14:35

20-21. kör

Perez hiába próbálta feltartani Hamiltont, a brit jött az egyenesben. A mexikói azonban nagyon rafinált volt és látványosan feltartotta a britet. Verstappen ezen két kör alatt LEDOLGOZTA a hátrányát, 1,7 másodpercre csökkent a differencia.

14:36

22. kör

Miközben mi még a levegőt kapkodtuk, Perez rögtön ki is állt friss abroncsokért a bokszba. Verstappen két másodperc körüli lemaradással üldözte Hamiltont.

14:38

23. kör

Hamilton érezhetően próbált rákapcsolni, miután szinte a teljes előnyét elveszítette Verstappen ellen. A brit 2,5 másodpercre növelte a különbséget.

14:39

24. kör

Még Bottas, Alonso, Gasly és a két Williams-pilóta nem járt a bokszban.

14:40

25. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez, Alonso, Gasly, Sainz, Norris, Leclerc, Cunoda.

14:44

27. kör

Räikkönen nagyon lassan gurulgatott a pályán, a fékekre panaszkodva. A finn neki is csúszott a falnak, kicsit megtörte első szárnyát. Be is gurult a bokszba a finn, így dicstelenül zárult a Jégember F1-es karrierje.

Időközben Russell autójából is elment a hajtás, ő is lassan poroszkált a pályán.

14:45

28. kör

Miközben Russell is feladta utolsó Williamsszel közös futamát, Hamilton közel 4 másodpercre növelte előnyét az élen Verstappennel szemben.

14:46

29. kör

Féltávnál az állás: Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez, Alonso, Gasly, Sainz, Norris, Leclerc, Cunoda. Jelen állás szerint nyolcszoros világbajnokot avathattunk volna.

14:49

31. kör

Miközben már besötétedett és a mesterséges fények világították be a pályát, Perez utolérte az éppen bokszba hajtó Bottast. A finn friss közepes gumikat rakatott fel, és a kilencedik helyre tért vissza a pályára.

14:50

32. kör

Leclerc elfékezése után Bottas rögtön meg is támadta a monacóit, de a friss gumikkal sem tudta megelőzni őt az egyenesben.

14:52

33. kör

Verstappen hátránya öt másodperc fölé nőtt az élen Hamiltonnal szemben. A brit még a leggyorsabb kört is megfutotta az előző fordulóban.

A Mercedes örömét ebben a körben nem tudta teljessé tenni Bottas: megpróbálta ugyan megelőzni Leclerc-t, de nem sikerült neki.

14:53

34. kör

Bottas beszorult Leclerc mögé, ezt ekkor ki lehetett jelenteni: nem tudott előrejutni a finn a monacói miatt.

14:55

35. kör

Bottas ezúttal átrágta magát a sikánnal megtört egyenes első felén Leclerc-en, aki hiába próbálkozott, a második szakaszban már nem tudott visszatámadni.

14:56

36. kör

Giovinazzi autója megállt, ő sem szépen búcsúzik az Alfa Romeótól és a Forma-1-től. Az olasz alatt a váltó mondta fel a szolgálatot. Virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe.

14:58

37. kör

Verstappenék kihasználták a virtuális biztonsági autós szakaszt, így időnyereséggel cserélhettek kereket a hollandnak. Cserélt még Perez és Leclerc is az élmezőnyből.

15:00

38. kör

Véget ért a VSC, amit kihasznált a még nem cserélő Alonso és Gasly is. Hamiltonék nem cseréltek, 17 másodpercről indíthatta a végső hajszát Verstappen.

15:01

39. kör

Verstappen elkezdte ledolgozni a hátrányát, a leggyorsabb kört is megfutotta. 16,3 másodperc volt a különbség 20 körrel a leintés előtt.

15:02

40. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Norris, Bottas, Cunoda, Alonso, Gasly, Ocon.

15:04

41. kör

Hamilton és Verstappen között 15 másodperc alá csökkent a különbség. “Nem fogom tudni fenntartani ezt a tempót” – panaszkodott a lassabb brit.

15:06

42. kör

Alonsónak korábban volt egy összetűzése Cunodával, ki is terelte a pályáról az AlphaTauri japánját. Végül Cunoda átlépte őt, majd a csapattárs Gasly is így tett, a spanyol ezzel a 9. helyre csúszott vissza.

15:08

43. kör

16 körrel a leintés előtt Verstappen 14 másodperces lemaradással követte Hamiltont.

15:09

44. kör

15 körrel a világbajnokság vége előtt Bottas próbálta megelőzni Norrist, de nem ment neki elsőre.

15:11

45. kör

Hamilton előtt egy négy autós lekörözendő csapat bukkant fel, akik épp csatában voltak. Ez is lassította a hétszeres világbajnokot, de Verstappen szempontjából nem eléggé: hátránya nem igazán csökkent 13,5 másodperc alá.

15:13

47. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Norris, Bottas, Cunoda, Gasly, Alonso, Ocon. Verstappen hátránya 13 másodperc volt.

15:15

49. kör

10 körrel a leintés előtt 12 másodperc volt Verstappen hátránya Hamiltonnal szemben. Egyre közelebb volt a brit a sporttörténelemhez.

15:17

50. kör

Norris kiállt Bottas elől a bokszba lassú defekt miatt. Intő jel lehetett ez a gumijait szintén sokáig használó Hamiltonnak.

15:18

51. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Bottas, Cunoda, Gasly, Alonso, Norris, Ocon. Verstappen hátránya 11 másodpercen belül volt a második helyen.

15:19

52. kör

Norris a defekt után a friss közepes gumikon előbb Ocont, majd Alonsót ugrotta át, így a nyolcadik helyen haladt 7 körrel a leintés előtt.

15:22

53. kör

Latifi összetörte a Williams autóját, biztonsági autó körökkel a leintés előtt!!!

15:24

54. kör

Öt kör maradt a futamból, Verstappen pedig lágy gumikat kapott. A holland és Perez is friss lágy gumikat kapott a bokszban, a különbségek pedig úgy nullázódtak, hogy a holland sokszoros gumielőnybe került.

15:25

55. kör

A pályabírók még nem kezdték el menteni Latifi autóját, kérdéses, hogy újraindul-e a futam safety car nélkül.

15:27

56. kör

Az állás: Hamilton, Verstappen, Perez, Sainz, Bottas, Cunoda, Gasly, Norris, Alonso, Ocon.

15:29

56. kör

Perez kiállt a versenyből a safety car mögül, ezzel a konstruktőri bajnoki címet a Mercedes elkönyvelhette magának.

A lekörözött autók bent maradhattak Hamilton és Verstappen között.

Perez kiesésével az állás: Hamilton, Verstappen, Sainz, Bottas, Cunoda, Gasly, Norris, Alonso, Ocon, Leclerc.

15:32

57. kör

Hamilton és Verstappen között öt lekörözendő autó volt, de végül elengedték a lekörözendőket. A kör végén a biztonsági autó a bokszba hajtott, egy kör maradt a futamból!!!

15:36

58. kör/Cél

Verstappen a kör elején megelőzte Hamiltont, aki levédekezte a brit visszatámadását – igaz, kígyózott az egyenesben – és a holland megnyerte a futamot, ÉS A VILÁGBAJNOKSÁGOT!

15:58

A pontszerzők

F1: Verstappen utolsó körös előzéssel világbajnok 1

Kép(ek) forrása: Getty Images