2 perc 15 másodperce maradt Lewis Hamiltonnak a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjének második szakaszában arra, hogy mért kört fusson. A Sebastian Vettel balesete miatt megszakított szakasz végjátéka izgalmasnak ígérkezett, ugyanis a hatszoros világbajnokon kívül szinte mindenki javítani szeretett volna köridején.

Ahogy az lenni szokott, a bokszutca végén többen is felsorakoztak, ezzel is növelve esélyüket, hogy időben elkezdhessék az utolsó mért körüket. Ám Hamiltont nem küldte ki csapata, csak akkor, amikor már 8-9 autó felsorakozott előtte. Veszélyes taktika volt ez a Mercedestől, de nem tehettek mást.

F1: Hamiltont a motorja is hátráltatta az időmérőn 2

Habár a Mercedes erőforrása a Forma-1 jelenlegi legerősebbje, a pilóta nem tudja azt önerőből beindítani. Ez a lehetőség egyaránt jelen van a Ferrari, a Renault és a Honda motorjainál, melyeket a versenyző a mozgásienergia-visszanyerő rendszerben (MGU-K) tárolt energia segítségével tud megoldani. Így tett Charles Leclerc is, amikor megforgott a Spanyol Nagydíjon az utolsó sikánban, és így tett a versenyzők többsége is a szocsi bokszutcában azért, hogy ne melegedjen túl az autója.

Hamiltonék nem akarták megkockáztatni, hogy felforrjon a Mercedes. Lance Stroll azonban megtette ezt a Racing Pointtal: beállt a sorba, de a bokszutcát már nem hagyta el a le nem állított, túlmelegedett motorja miatt. Így vagy úgy, de végül meglett a 96. pole-pozíció a hatszoros világbajnoknak.

Forrás: RaceFans
Kép(ek) forrása: Getty Images