A Ferrari 2020-ra csak árnyéka régi önmagának, a legutóbbi futamon, Belgiumban már a pontszerzésre sem volt jó az autó.

A maranellói cég korábbi elnöke, a 2014 végéig irányító Luca di Montezemolo egy friss interjúban így beszélt a mélyrepülés – általa vélt – okairól:

„2014-ben nagy árat fizettünk azért, mert alulbecsültük az új (hibrid) erőforrás bonyolultságát. Németországgal ellentétben Olaszországban semmilyen kultúrája nem volt a hibrid motoroknak” – mutatott rá az első hibára.

Az akkori csapatfőnök, Stefano Domenicali 2014 tavaszi, majd Montezemolo késő őszi távozása után az új vezetők tovább tetézték a bajokat.

„A Ferrari utána következő vezetői sem tapasztalattal, sem tudással nem bírtak a Forma-1 terén. Úgy gondolták, majd csak úgy nyerni fognak. Nem sikerült. De a legnagyobb hiba a jó mérnökök elengedése volt, például James Allisoné” – utalt az azóta már a Mercedes technikai főnökeként dolgozó szakemberre. „Őt említem név szerint, de nem csak őt hagyták elmenni.”

„Emellett elkövették azt a hibát is, hogy az utcai autók gyártásából vittek át mérnököket a Forma-1-be, pedig az F1 teljesen más készségeket kíván.”

A személycserék egyrészt a csapat „visszaolaszosítását” célozták, ám az annak idején nagyon is nemzetközi gárdával (a francia Jean Todt, a dél-afrikai Rory Byrne, a brit Ross Brawn, na és persze a német Michael Schumacher) sikert sikerre halmozó Montezemolo szerint nyilván ez is a hibák közé tartozott.

„Enzo (Ferrari, alapító) mindig azt mondogatta nekem, hogy ha a legjobb versenyző guatemalai, akkor onnan szerezzem meg. Ugyanez igaz a mérnökökre is. A teljesítmény javításához a lehető legjobb szakembereket kell leigazolni. Aztán ezek a mérnökök a fiatalok fejlődését is segíthetik.”

Forrás: RTL
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Luca di Montezemolo Sport