Folyamatosak a találgatások Max Verstappen jövőjével kapcsolatban, amire csak ráerősít a tény, hogy 2020 végén szinte minden toppilóta szerződése lejár. Ez akár azt is jelenthetné, hogy óriási keringő kezdődik a piacon, Christian Horner Red Bull-csapatfőnök viszont arra számít, mindenki marad majd a helyén.

Verstappent számos találgatás köti a Mercedeshez (a Ferrarinál valószínűleg jó időre elásta magát a csapatot csalással vádoló nyilatkozata miatt), a Red Bull házi tévéjén sugárzott beszélgetésben viszont arra célzott a holland, hogy 2020 után is marad.

“Örülök az elismerésnek, amit számtalan helyről kapok az idei teljesítményem miatt” – mondta Verstappen a Servus TV-n. “De természetesen szerettem volna több futamot nyerni. A csapatban mindannyian többet akarunk.”

“Idén a Spielbergben aratott győzelmem volt a legszebb. Ott egyszerűen minden összejött: az volt a Honda első győzelme, és ott volt még az a rengeteg holland szurkoló is.”

Verstappen sejtelmesen beszélt a jövőjéről. “Lewis találkozott a Ferrarival, de az ő volt. Ami engem illet, minden nagyon pozitív irányba halad, nagyon izgatott vagyok az új szerződéssel kapcsolatban. Nagyon jól érzem magam ebben a csapatban.”

Helmut Marko, a Red Bull motorsport igazgatója annyit tett hozzá a beszélgetéshez, hogy a hosszabbítás részleteit Verstappen menedzserével beszéli majd meg, “Maxnak nem kell foglalkoznia ezzel.”

A beszélgetésben szóba került Lewis Hamilton gépcseréje Valentino Rossival, amit Verstappen biztosan nem ismételhet meg. “Sajnos nekem nem szabad ilyen motorokat kipróbálnom” – osztott meg Verstappen a nyilvánossággal egy szerződésében szereplő záradékot.

Forrás: Speedweek.com
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1