A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik egy október 15-én 8 órakor, Lajosmizse külterületén történt baleset ügyében – számolt be az esetről a Bács-Kiskun megyei rendőrség hivatalos Facebook oldala. 

Az eset szerint egy fekete pickup Lajosmizse felől Felsőlajos irányába haladt az 5-ös főúton, amikor a 66-os kilométerszelvénynál balra akart kanyarodni, de nem adott elsőbbséget az egyenesen szabályosan haladó Suzuki Swiftnek. Annak vezetője az ütközés elkerülése érdekében félrerántotta a kormányt, emiatt pedig letért az útról és az árokba csapódott. A balesetben a Suzuki utasa megsérült. 

a videó a hirdetés után indul

A balesetet okozó autós megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a Közös tanya irányába. A Kecskeméti Rendőrkapitányság 03010/3640/2026. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
 
Azt kérik, hogy aki felismeri az autót, illetve tudja, hogy ki vezette azt, vagy érdemleges információval rendelkezik a történtekkel kapcsolatban, az jelentkezzen. 
Bejelentést a 06-76/513-356-os telefonszámon, a Telefontanú 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón lehet tenni.
 
A segítségnyújtás elmulasztása alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha a magára hagyott sérült súlyos egészségromlást vagy életveszélyes állapotot szenved, illetve meghal, a büntetési tétel ennél lényegesen magasabb is lehet. A konkrét felelősségről és az esetleges büntetésről azonban a nyomozás eredménye alapján dönthetnek a hatóságok.