2020-ban bekerül a Forma-1-es menetrendbe Vietnam (Hanoi), visszatér Hollandia (Zandvoort), viszont csak egy helyszín, Németország esik ki az ideiek közül, így jövőre rekordhosszú, 22 futamos szezon következik.

Miután múlt csütörtökön közzétették a 2020-as naptártervezetet, Spában a pilótákat is kérdezgették az újságírók arról, mit is szólnak a fejleményhez. Az F1 korábbi korszakaiért rajongó Sebastian Vettel így reagált:

“Úgy gondolom, hogy mi, a pilóták még szerencsések vagyunk, többet vezethetünk, de a csapatoknak ez nagy stressz, főleg a szerelőknek. Nagy cirkusz ez, nagyon sok mindent már előre össze kell rakni, a srácoknak pedig még az eddigieknél is húzósabb lesz a munka” – magyarázta.

“Persze nem én irányítom az F1-et, és gondolom ha több verseny, a pénz is több, ez lehet mögötte. Ami engem illet, én szeretnék visszatérni 16 futamhoz. Ezt láttam gyerekkoromban, az egy jó szám. És akkor a versenyzőknek is lenne egy kis szabadsága, hogy valami mást is csinálhassanak” – folytatta.

A Forma-1-ben az 1970-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig hagyományosan 15-17 futamos idényeket tartottak, majd az ázsiai terjeszkedéssel (Bahrein, Kína, Szingapúr, Abu-Dzabi stb.) váltak egyre hosszabbá a szezonok.

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Sebastian Vettel Sport