A Forma-1-et, sőt az egész motorsportvilágot megrázta a hír, hogy az F1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting csütörtök délelőtt Melbourne-ben váratlanul elhunyt. A versenyzői sajtótájékoztatón természetesen róla is beszéltek a pilóták.

“Azt hiszem, engem is ugyanúgy megdöbbentett a dolog, mint mindenkit, főleg, hogy tegnap a pályabejáráson még beszélgettem Charlie-val, pár kanyaron keresztül együtt sétáltunk. Nehéz felfogni, hogy valaki már nincs köztünk. Nagyon rég ismertem őt, ő a mi emberünk volt, a versenyzők embere. Ott vannak a szabályok és ott vannak a pilóták, ő pedig az összekötő kapocs volt. Bármikor kérdezhettünk tőle bármit, mindig nyitott volt, az ajtaja mindig nyitva állt előttünk. Igazi versenyző és igazán kedves ember volt” – mondta a ferraris Sebastian Vettel.

A nyolc év kihagyás után a Williamsnél visszatérő Robert Kubica szerda délután szintén Whitinggal egy időben volt a pályán, de ő nem beszélt a versenyigazgatóval, nem akart zavarni:

“Nehéz ez. Tegnap láttam Sebastian és Charlie-t beszélgetni, de gondoltam, hogy nem zavarok, hiszen pénteken úgyis találkozunk majd a versenyzői értekezleten, ami természetesen már nem történhet meg – nagyon szomorú. Charlie az F1 legendája volt, de nem is csak az F1-é. Ahogy Seb is mondta, igazi versenyzői alkat volt, ugyanakkor mindig ügyelt a szabályokra. A tetejébe nagyon kedves ember is volt, akiben lehetett bízni.”

A Red Bull-os Max Verstappen néhány hete beszélt utoljára Whitinggal, amikor a büntetése keretében az FIA versenybírói konferenciáján vett részt.

“Nagyon megdöbbentett a hír, ugyanis Genfben együtt töltöttük a napot, jót beszélgettünk jó néhány dologról. Amikor távoztam, mondtam neki, hogy találkozunk Melbourne-ben, jön egy újabb szezon, szóval egészen hihetetlen most ezt hallani. Csak 66 éves volt” – idézte fel a holland.

“Minden egyes napot értékelnünk kell, minden egyes reggel úgy kell felkelnünk, hogy élvezzük az életet. Nem is csak az F1-ről beszélek, hanem általában az életről. Most az a fő, hogy lélekben mindannyian a családjával, barátaival vagyunk.”

A címvédő Lewis Hamilton csapatfőnöke, Toto Wolff szavait ismételte, amikor az F1 egyik pillérének nevezte Whitingot:

“Őszintén megdöbbentett a hír, lélekben a családjával vagyok! A sportágért végzett munkájával, az elkötelezettségével tényleg az F1 egyik pillére volt ő, ahogy Toto is mondta. Igazi legenda volt, nyugodjon békében!”

Forrás: Fotó: Europress