A Max Verstappen-lázat meglovagolva felmerült, hogy Hollandia is otthont adhatna egy Forma-1-es futamnak, Zandvoorttal és Assennel kapcsolatban is megindultak a találgatások. Sőt, Zandvoort idén március végéig exkluzív jogot is szerzett arra, hogy a Liberty Mediával tárgyaljon egy esetleges futamról.

A szándék az lett volna, hogy a Holland Nagydíj már jövőre, azaz 2020-ban bekerüljön a naptárba, de ez csak akkor sikerülhet, ha a szervezők magántőkét tudnak bevonni a projektbe.

Sajtóhírek szerint ugyanis a holland kormány úgy döntött, hogy nem kíván anyagi támogatást nyújtani egy olyan rendezvényhez, amire igazából semmi szüksége az országnak.

Sokak szerint jelentős gazdasági haszonnal járna a futamrendezés, de a kormány nem így látja. “Ha így is van, a kérdés az, hogy ezzel indokolható-e állami adóforrások felhasználása. A kormányzat véleménye pedig az, hogy nem” – mondta a holland egészségügyi és sportminiszter, Bruno Bruins.

“Kormányzati hozzájárulás se nem szükséges, se nem kellően megindokolható, mert az F1 jogai egy amerikai cég kezében vannak. Más kereskedelmi rendezvényeket is állami támogatás nélkül rendeznek az országban.”