A Bahreini Nagydíj második szabadedzése napnyugtakor kezdődött, sötétben, reflektorfényben zajlott a szahíri pályán, sokkal reprezentatívabb képet adva az erőviszonyokról.
A leggyorsabbak a Mercedes autói voltak, de a hosszabb etapokon a Ferrari nem csak hogy tartotta a lépést velük, a vörösök tempója jobb is volt, ami szoros versenyt ígér vasárnapra.
A mercisek közül Rosberg volt a jobb, de ebben benne lehetett, hogy Hamilton hibázott az utolsónak szánt gyors körén. Az angol utólag teljesen nyugodtan beszélt, valószínűleg nem vette magára a 2. helyet.
A címvédők és a Ferrarik mögött Valtteri Bottas következett, majd a Red Bull-os Daniel Ricciardo. Mindkettejül csapattársa is befért a top10-be, ahogy a sauberes Felipe Nasr és a lotusos Pastor Maldonado is.
Az edzés nagy része csendesen, nyugodtan zajlott, csak Jenson Button újabb félreállása jelentett némi “izgalmat” – szerencsére jó helyen állt meg, az autót visszavitték a garázsba, később újra vezetett még -, nem sokkal a vége előtt azonban Sebastian Vettel és Sergio Perez keveredett balesetbe.
A négyszeres világbajnok a bokszutcából hajtott ki a pályára, de nem lassult le eléggé, így az első kanyarban forduló Force India jobb hátsó kereke eltörte a Ferrari első szárnyát. Vettel a rádión fékhibára panaszkodott – esetleg rosszul volt rögzítve a jobb első kerék -, nem hibáztatta Perezt, sőt azonnal át is ment bocsánatot kérni. A stewardok megvizsgálták az esetet, de büntetést nem osztottak ki.
A szárnydarabok eltakarításának idejére piros zászlóval felfüggesztették a körözést, az újraindulásnál azonban bajba keveredett Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton, a stewardok beidézték őket a bokszutca helytelen elhagyása miatt.
Mindkét versenyző a rajtszimulációra készülő Marcus Ericsson Sauberjét kerülte – szabályosan – jobbról, azonban a svéd autója már mozgott, azaz a szabályok szerint kétséges, hogy valóban próbarajtról lehetett-e beszélni ebben az esetben. A versenybírók Räikkönent megrovásban részesítették, de komolyabb büntetést nem kapott.

A bahreini versenyhétvége szombaton 14 órakor folytatódik az utolsó szabadedzéssel, a kvalifikáció 17 órakor kezdődik majd.
Bahreini Nagydíj, 2. szabadedzés, Szahír, 2015.04.17.
| Név | Csapat | Idő | Kör | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Nico Rosberg |
Mercedes AMG Petronas | 1:34,674 | 31 |
| 2 | Lewis Hamilton |
Mercedes AMG Petronas | 1:34,762 | 33 |
| 3 | Kimi Räikkönen |
Scuderia Ferrari | 1:35,174 | 30 |
| 4 | Sebastian Vettel |
Scuderia Ferrari | 1:35,277 | 26 |
| 5 | Valtteri Bottas |
Williams F1 Team | 1:35,280 | 36 |
| 6 | Daniel Ricciardo |
Infiniti Red Bull Racing | 1:35,449 | 27 |
| 7 | Pastor Maldonado |
Lotus F1 Team | 1:35,474 | 34 |
| 8 | Felipe Nasr |
Sauber | 1:35,793 | 27 |
| 9 | Danyiil Kvjat |
Infiniti Red Bull Racing | 1:35,883 | 23 |
| 10 | Felipe Massa |
Williams F1 Team | 1:35,884 | 35 |
| 11 | Marcus Ericsson |
Sauber | 1:36,148 | 34 |
| 12 | Fernando Alonso |
McLaren Honda | 1:36,191 | 22 |
| 13 | Romain Grosjean |
Lotus F1 Team | 1:36,334 | 31 |
| 14 | Carlos Sainz Jr. |
Scuderia Toro Rosso | 1:36,471 | 32 |
| 15 | Nico Hülkenberg |
Sahara Force India | 1:36,805 | 30 |
| 16 | Max Verstappen |
Scuderia Toro Rosso | 1:36,917 | 26 |
| 17 | Sergio Perez |
Sahara Force India | 1:37,062 | 33 |
| 18 | Will Stevens |
Manor F1 Team | 1:39,191 | 21 |
| 19 | Jenson Button |
McLaren Honda | 1:39,209 | 15 |
| 20 | Roberto Merhi |
Manor F1 Team | 1:40,592 | 26 |

















