Míg Sebastian Vettel eddig 10 pole-t és 8 futamgyőzelmet szerezett idén, a tavaly még nagyjából vele egy szinten teljesítő csapattársa, Mark Webber 2011-ben egyszer sem tudott nyerni, végig a német árnyékában volt.

Az ausztrált természetesen jó néhányszor kérdezgették már az év folyamán az egyenlőtlenségről, ő pedig nem egyszer világossá tette, hogy unja a témát, nem Vettelről akar beszélni. A tanácsot nem fogadta meg azonban minden újságíró, és amikor egy kolléga csütörtökön megint azt szegezte Webbernek, hogyan éli meg Vettel dominanciáját, a veteránnál elszakadt a cérna.

“Talán fel is akasztom magam!” – mondta, majd félhangosan kb. “hülye fasznak” bélyegezte a kérdezőt, írta egybehangzóan az Auto Motor und Sport és a svájci Blick.

A hírek szerint Webber nem sokkal később személyesen kért bocsánatot az újságírótól.

A Red Bull-os egyébként más pilótákkal egyetértésben úgy látja, hogy idén a címért nem folyt valódi verseny, de az év azért így is izgalmasan alakult: “A versenyek még a tavalyiaknál is jobbak, de a bajnokság sajnos unalmas volt. Az elején nem gondoltuk volna, hogy valaki simán elhúz, de Seb pontosan ezt tette.”