



Jenson Button a Belga Nagydíj edzésein végig jól teljesített és az időmérő első szakaszában a leggyorsabb volt. A Q2-ben azonban már kiszállt, állítása szerint félreértették egymást a csapattal, és azt hitte, még lesz ideje gyors körre, ezért nem hajtott eléggé a második szakasz leintésekor.
“Félreértés volt. Mentem egy első kört, utána lehűtöttem a gumikat, nem tudtam, hogy már nem lesz több. A pálya közben egyre szárazabb lett a sok autó miatt, de amikor a körömet teljesítettem még a második vagy harmadik leggyorsabb voltam” – mondta a BBC-nek nyilatkozva.
“Utána már nem mehettem újabb kört, szóval, ja, nagy csalódás, meg vagyok döbbenve. A Q1-ben egy másodperccel voltam gyorsabb mindenkinél, szóval hibáztunk, félreértés történt. Nyomtam még volna, nem tudtam, hogy már vége, azt hittem, lesz még köröm.”
Button a 13. hely miatt ugyan el van keseredve, de bízik benne, hogy száraz versenyen gyors lehet majd vasárnap.
“Teljesen száraz beállításaink vannak, az autó pedig nagyon gyors itt. Az összes edzésen a top3-ban voltunk, tényleg versenyképesek vagyunk. Amikor a pályán voltam, a leggyorsabb voltam, szóval pocsék a 13. hely, de most már ebből kell kihozni valamit.”
