
A 2008-as év világbajnoka megköszönte Buttonnak a hozzájárulást, amit csatlakozása óta tett és bízik benne, hogy mclarenes tapasztalatai birtokában még jobb irányba terelheti a gárdát.
“Jenson érkezése erősebbé tett bennünket, közös erőfeszítéseinknek köszönhetően maradhattunk végig versenyben a végső győzelemért.”
“Az idei autónk valójában a 2009-es jelentősen frissített változata volt, ami egy jó kiindulási alapot jelent a 2011-es kocsi kifejlesztéséhez.”
“Idén új versenymérnökkel dolgoztam. Közös tapasztalataink birtokában jövőre még jobbak lehetünk.”
“Úgy gondolom, hogy Jenson pozitívan befolyásolhatja a fejlesztési folyamatot, így februárban magabiztosan kezdhetünk tesztelni.”
Button azt tette hozzá, úgy érzi, teljesen sikerült akklimatizálódnia csapatánál.
“Tényleg egy fantasztikus szezon volt” – mondta. “Nehéz elhinni, hogy alig egy éve vagyok a McLaren Mercedes gárdájában. Olyan, mintha sokkal hosszabb ideje ide tartoznék, annyira befogadtak.”
Egyetért azzal, hogy “tanulóévének” befejeztével sokkal többet tehet hozzá az alakulat sikereihez.
“Van még mit tennünk azért, hogy erősebbek, sikeresebbek legyünk az elkövetkezendő szezonban. A 2010-es év közös tapasztalataiból tanulhatunk és építkezhetünk a tél folyamán.”