“Szégyen, ami a Forma-1-gyel történik. Nehéz elhinni, hogy a mostani döntések javítják majd a helyszíni és a tévénézők szórakozását, pedig ennek kellene elsődlegesnek lennie. Majd meglátjuk. De akármilyen pontrendszer is van, tudom, hogy a pilóták mindig teljes szívvel versenyeznek” – utalt arra a logikára Hamilton, hogy a győzelmek száma alapján megnyerhető címért majd még keményebben nyomják a versenyzők.
A világbajnok szerint az FIA hibázik, amikor nem veszi figyelembe a csapatok szervezete, a FOTA közvélemény-kutatásokon alapuló javaslatait, hanem önkényesen dönt.
“Az elmúlt években most először a csapatok, a pilóták, a szponzorok és a nézők közösen dolgoznak a sport javáért – itt az ideje, hogy a felügyelő szervezet is hallgasson ránk és segítsen. A Forma-1 a motorsport csúcsa, ezért szeretjük, együtt is kellene tevékenykedni azért, hogy ez így is maradjon!” – nyilatkozott mások véleményével egybecsengően Hamilton.





