A több szakértő és csapat által is feleslegesnek ér értelmetlennek tartott újítás pályafutása még el sem kezdődött, de máris leáldozóban van: a csapatok szervezete, a FOTA tegnap nyilvánosságra hozott terve szerint ugyanis 2010-től egységesítenék az alkatrészt, amelyet így minden csapat egy pályázaton kiválasztott közös beszállítótól kapna meg évi 1-2 millió eurós összegért.
Bár a FOTA-n belül korábban még a KERS bevezetésének megakadályozására is voltak próbálkozások, a fejlesztéssel jól haladó egykori Honda és a BMW Sauber ezeket megvétózta, a német Auto Motor und Sport pedig már egyenesen arról ír, hogy a német gyártó lehet a legesélyesebb arra, hogy az egységesített alkatrész szállítója legyen.
Nem ez lenne az első eset, hogy az egyik résztvevő technológiája kerül az összes csapat autójába: 2008-ra a McLaren elektronikai vezérlőrendszere (ECU) vált egységessé.





