Ifjú tehetségek
Nem emészti magát
Vége a rekordfizetéseknek
Nem cserélnék el Massát
23 fotó

Kinőtte magát

Kinőtte magát

Felipe Massa 2006-ban szerződött a Ferrarihoz “második számú” pilótaként Michael Schumacher mellé, de a kis brazil azóta egyre jobban teljesít, tavaly pedig csak egyetlen ponttal maradt le a világbajnoki címről. Massa mára úgy érzi, hogy központi szerepe lett a csapatnál.

“Igen, a szerepem megváltozott. Az ember egyre inkább viszonyítási alappá válik. Mára én is ez lettem: mérce a fejlesztéseknél, a napi munkában. És élvezem is ezt, szeretek motiválni, a dolgok sűrűjében lenni” – magyarázta a brazil az olasz Corriere dello Sportnak.

Massa véleményét tavalyi riválisáról, az idei címvédőről, Lewis Hamiltonról is kérdezték:

“Most is ugyanazt gondolom róla, mint bármikor: versenyképes pilóta. Igazi jelenség, de nem ő az egyetlen” – mondta.