Bár már a hét elején felröppent a hír, hogy Rubens Barrichello 2009-re is szerződést kapott a túlélő volt Hondánál, a brazil pilóta tegnap még csak bizakodott a folytatást illetően.
“Hiszek benne, hogy a jövő héten már egy versenyképes autót tesztelhetek Barcelonában – azonban egyelőre még nincs a kezemben a szerződés” – mondta egy brazil lapnak a veterán.
“Négy hónapig folyamatos várakozásban éltem, úgyhogy nem akarok előre inni a medve bőrére” – tette hozzá.
Míg Barrichello bizakodhat, addig honfitársa, Bruno Senna egyre távolabb kerül az F1-től, a fiatal versenyző már másfelé is nézelődne.
“Kicsit már belenyugodtam, hogy máshol kell próbálkoznom. Lett volna egy találkozóm ma (hétfőn) Ross Brawnnal (a csapatfőnökkel), de lemondta a dolgot. Egy kicsit bosszant ez, mert régóta húzódik ez az ügy, és komoly lehetőségeim úsztak el ezalatt. Hamarosan összeülök a családommal és a tanácsadóimmal, hogy kitaláljuk, hogyan tovább” – nyilatkozott csalódottan Senna, aki az F1-es remények miatt 2009-re már nem is keresett magának helyet a GP2-ben.





