A superbike-versenyszervező Flammini tavaly év végén állt elő a római utcai verseny tervével, amelyet a város önkormányzata, és az F1 ura, Bernie Ecclestone is támogat, hiszen nemrég a Forma-1 “udvari” tervezőmérnöke, Hermann Tilke is az olasz fővárosban járt.
Ecclestone nemrég el is ismerte, hogy a római verseny a fontossági listája elején áll, de ő maga későbbre képzeli el a megvalósítást: “Dolgozom az ügyön Maurizio Flamminivel, és neki azt mondtam, ha teljesülnek bizonyos feltételek, 2013-ban lehet futam Rómában” – mondta az angol kisember.
Akadnak azonban ellenzői is az örök városban rendezendő futamnak: a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo és az Olasz Nagydíjnak otthont adó Monza vezetői is elutasítóan nyilatkoztak az elképzelésről, sőt nemrég még maga Mosley is szkeptikus volt a kérdésben.





