Az eddigi bejelentések alapján a Renault mellett a BMW, a Toyota és a McLaren is ugyanezen a teszten veti majd be először a 2009-es modelljét.
Fernando Alonso egyáltalán nem bánja a viszonylag késői időpontot: “Minél később jön az autó, annál jobb. Sőt, ami azt illeti, a január 20-án bemutatkozó autónak szinte semmi köze nem lesz ahhoz, amelyik az első futamra érkezik majd” – utalt az egészen az utolsó pillanatig folyó fejlesztési munkára a spanyol.




