Räikkönen idén nem tudta megvédeni a címét, sőt az idény végére csak hátvéd lett Felipe Massa bajnoki hajrájában, Schumi azonban úgy gondolja, hogy nem vezetni felejtett el a finn, a probléma technikai jellegű, és persze Kimi hozzáállása sem javít a helyzeten.
“Azt hiszem, nagyon is meg kell védenem őt, ugyanis az idény közepén olyan fejlesztések kerültek az autóra, amik egyszerűen nem feküdtek Kiminek. Amint visszavettük ezeket, máris újra versenyképes lett” – mondta Räikkönen formájáról Schumi a BBC-nek.
A német szupersztár azonban arra is figyelmezteti a finnt, hogy a visszahúzódó, magának való hozzáállása is komoly szerepet játszott benne, hogy idén nem ment olyan jól. Míg Massa szinte bátyjaként tekint Schumira, és örömmel vesz minden segítséget, addig Räikkönen és a hétszeres bajnok kapcsolata “egészen más”.
“Bizonyos szempontból erény, hogy mennyire egy irányba tud koncentrálni, de néha inkább hátrányára van. Jobban tudnánk támogatni, ha segítséget kérne.”




