



A négyszeres világbajnok, Alain Prost aggódik a francia futamok jövője miatt, pedig szerinte az ország kihagyhatatlan a sorozatból:
“Fontos, hogy Franciaországnak legyen saját nagydíja. Ez nemcsak egy verseny, de az autóipar szemléje is. Persze nem én döntök. A gazdaság, Bernie Ecclestone, és a gyártók döntenek. De az biztos, hogy az európai történelmi versenyeket meg kell tartanunk! A Forma-1 az európai csapatok köré épült, és ezt az identitást meg is kellene őrizni. Ebben az értelemben Franciaország is történelmi helyszín, saját csapatokkal, mérnökökkel, versenyzőkkel” – magyarázta a Professzor.
“Mindenképp meg kell őriznünk a nagydíjat, hogy Magny Cours-ban vagy épp Párizsban, az már egy másik kérdés. Az is igaz, hogy Párizsban még talán jobb is lenne, a város ki tudja szolgálni a modern Forma-1 elvárásait a színvonal vagy a szállodák terén. De erre biztosan nem kerül sor 2009-ben, ahhoz kevés az idő. 2010-ben majd lehet, de mi lesz jövőre?” – teszi fel a kérdést Prost.
